A cég a decemberi periódust november 25-től december 29-ig vizsgálta, így tehát a hálaadás utáni két nagy akció (Black Friday, Cyber Monday) eredményeit nem nézték, csupán a karácsony előtti nagy rohamot. A számok azt mutatták, hogy ebben a több mint egy hónapban az észak-amerikai játékipar 3,2 milliárd dollár bevételt termelt. A hardvereladások terén ismét a Microsoft győzött 1,4 millió gazdára talált Xbox 360-nal, a lemezes játékok terén pedig a Call of Duty: Black Ops II volt a király a maga 1,54 milliárd dollár bevételével.

A szép számok ellenére azonban minden területen csökkent a vásárlói kedv: a teljes piac 22 százalékkal rosszabb teljesítményt nyújtott, hiszen tavaly decemberben még 4,1 milliárd dollárt termelt, s ugyanígy, hasonló mértékben a hardver- és szoftvereladások is csökkentek. Érdekesség, hogy a konzolok közül a nem-HD rendszerek és a csupán a gépet tartalmazó pakkok gyengültek erősen, mintegy 37 százalékot, míg ugyanekkora mértékben növekedett a konzol-játék csomagok iránti érdeklődés. Továbbá a Wii U rosszabb startot vett, mint 2006-ban a Wii, de decemberben már javult a helyzet, főleg annak köszönhetően, hogy a drágábbik modellt kapkodták el az emberek.

A teljes évre levetítve 13,26 milliárd dollárt termelt a játékipar, hardverekre pedig 4,04 milliárd dollárt költöttek. A játékok terén az év végi start ellenére a Call of Duty: Black Ops II került ki győztesen, hiszen 2012-ben 2,67 milliárd (!) dollárt hozott össze -- fontos azonban tudni, hogy ez 23 százalékkal rosszabb, mint a tavaly megjelent játék teljesítménye.



A tíz legkelendőbb játék 2012 decemberében

  1. Call of Duty: Black Ops II (360, PS3, Wii U, PC)
  2. Just Dance 4 (Wii, 360, Wii U, PS3)
  3. Halo 4 (360)
  4. Assassin's Creed III (360, PS3, PC, Wii U)
  5. Madden NFL 13 (360, PS3, Wii, PSV, Wii U)
  6. Far Cry 3 (360, PS3, PC)
  7. NBA 2K13 (360, PS3, Wii, Wii U, PSP, PC)
  8. Skylander Giants (Wii, 360, PS3, 3DS, Wii U)
  9. New Super Mario Bros. 2 (3DS)
  10. FIFA Soccer 13 (360, PS3, Wii, PSV, Wii U, 3DS, PSP)

A tíz legkelendőbb játék 2012-ben
  1. Call of Duty: Black Ops II (360, PS3, PC, Wii U)
  2. Madden NFL 13 (360, PS3, Wii, PSV, Wii U)
  3. Halo 4 (360)
  4. Assassin's Creed III (360, PS3, PC, Wii U)
  5. Just Dance 4 (Wii, 360, Wii U, PS3)
  6. NBA 2K13 (360, PS3, Wii, PSP, Wii U, PC)
  7. Borderlands 2 (360, PS3, PC)
  8. Call of Duty: Modern Warfare 3 (360, PS3, Wii, PC)
  9. Lego Batman 2: DC Super Heroes (Wii, 360, NDS, PS3, 3DS, PSV, PC)
  10. FIFA Soccer 13 (360, PS3, Wii, PSV, 3DS, Wii U, PSP)