PC

Jön a Sniper Elite: Nazi Zombie Army 2! A játék 2014-ben jelenik meg, az első rész közvetlen folytatása lesz. Tim Jones vezető tervező elmondta, hogy tovább akarják fokozni az első részben megismert rémálomszerű, démoni hangulatot. A környezet, a zene, a teljesítendő pályák mind hozzájárulnak majd ahhoz, hogy egyre félelmetesebb legyen a játék. Ugyanakkor a náci zombik mellett új ellenségeket is megalkottak, melyekről hamarosan lerántják a leplet. A Rebellion alapítója és elnök vezérigazgatója, Jason Kingsley pedig hozzátette, hogy őket is meglepte a játék pozitív fogadtatása. Nagyon sokan kérték, hogy a játék jelenjen meg Xboxra és PS3-ra is, azonban ennek kiadó híján sajnos nem tudtak eleget tenni. Azonban nagyon izgatottak a PS4 és Xbox One önkiadási lehetősége miatt, így biztosak benne, hogy a második rész már megjelenhet a következő generációs konzolokon.

2014-ben újra megjelenik a The Legend of Heroes: Trails in the Sky! A játék eredetileg 2004-ben jelent meg Japánban egy trilógia első részeként, majd később Playstation Portable-re is kiadták. Az újrakiadás a Steam és a PSN rendszeren lesz elérhető, és ennek kapcsán az XSEED alelnöke, Ken Berry elmondta: „Nagyon örülünk, hogy két év után végre átadhatjuk azt a rajongóknak, amit annyira kértek. Ez egy állandó igény volt azóta, hogy megjelentettük az eredeti játékot. Nagyon köszönjük a lokalizáló partnereink együttműködését a Carpe Fulgurnál, akik lehetővé tették ezt az egészet.” Igen, a játék angol nyelven fog megjelenni, az első két rész két különálló játékként. Az első még idén télen kijön, a második jövőre.

A következő játékmódok lesznek megtalálhatók a Pro Evolution Soccer 14-ben:

Match

  • Exhibition
  • UEFA Champions League
  • UEFA Europa League
  • Copa Libertadores
  • AFC Champions League
  • Ranking Match
  • Free Match Lobby
  • Team Play Lobby
  • Exhibition Watch Mode
  • Football Life
  • Master League
  • Become a Legend
  • Master League Online

Competition

  • UEFA Champions League
  • UEFA Europa League
  • Copa Libertadores
  • AFC Champions League
  • Online Competition
  • Cup
  • League

Training

  • Performance Training
  • Free Training

Megtudtuk azt is, hogy a demó szeptember 11-től elérhető PS3-on, és egy nappal később Xbox 360-on.

A Battlefield 4 Commender módja lesz az első olyan program, ami alkalmazni fogja a svéd fejlesztőcsapat mobiltelefonokra írt, Frostbite Go nevű grafikusmotorját. Ez az alkalmazás első, egyelőre még kezdeti verziója, de a cégnek nem titkoltan nagy tervei vannak, mégpedig olyanok, amik új lehetőségeket nyithatnak meg a mobiljátékok piacán. A csapat azt ígéri, hogy az újabb verziókban már a nagy testvérben látott lehetőségek, köztük rombolhatóság kerül beépítésre.

A GTA-sorozatban eddig nem voltak kutyák, a GTA 5-ben viszont rögtön 15 fajta ebet is találunk. Örülünk, Vincent!

A japán tervezőzseni Kodzsima Hideo és a Konami Los Angelesben nyitott fejlesztőstúdiót. Kojima Productions Los Angeles a neve, és a feladata nemcsak az, hogy folytassa a Metal Gear Solid sorozatot, de az is, hogy hogy új játékötlekkel és azok megvalósításával álljon elő. A stúdió megnyitóján mutatták be a Metal Gear Solid: Ground Zeroes első játékmenet-demóját. A japán tervező elmondta, hogy azért mentek nyugatra, mert a hihetetlen tehetség itt találkozik a legjobb lehetőségekkel. Ugyanakkor a videójátékok mára a szórakoztatás központi részévé váltak, éppen ezért olyan termékeket akarnak létrehozni, amelyek versenyre tudnak kelni a legnagyobb hollywoodi mozisikerekkel, és olyan tévéműsorokkal, amelyek hetente több millió nézőt ültetnek le a képernyők elé. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Nordic Games már megkezdte a tárgyalásokat arról, hogy mi legyen az év elején a THQ-tól megvásárolt licencekkel. A munkálatokat kisebb csapatokra bíznák, de ennél konkrétabbat nem tudak mondani, ugyanis néhány sorozat esetében egy kicsit trükkös megszerezni minden kész vagy félkész anyagot, ezek nélkül pedig nem kívánnak belevágni egy komolyabb munkába. A kiadó ebből fakadóan nem tudja megmondani, mikor számíthatunk az új játékokra.

Nem volt izgalmaktól mentes a SimCity startja Macintosh operációs rendszerre: a játék telepítési problémákkal küzdött, illetve az Originen hibásan volt feltüntetve a minimum gépigény. További probléma volt, hogy a kiválasztott nyelven nem volt hajlandó elindulni az alkalmazás, illetve az is előfordult, hogy a telepítést követően az Origin kliens nem találta a játékot. Mára már a hibák javarésze szerencsére megoldódott.

A Cognition: An Erica Reed Thriller utolsó része, mely a The Cain Killer címet viseli, szeptember 19-én fog megjelenni. A teljes sorozat egyébként hamarosan elérhetővé válik Steamen és a Good Old Games rendszerén is.

A Rise of Venice megjelenési dátumot kapott: szeptember 27-től válik elérhetővé a digitális áruházakban.

Jött egy újabb F1 2013 videó, melyben az Olasz Nagydíj gyorskörét nézhetjük végig, természetesen a Ferrari pilótafülkéjéből!

Konzol

Xbox One hírek: A Microsoft a héten meghirdette, hogy mikor fog megjelenni az Xbox One, egyúttal pedig azt is közölték, hogy 10 százalékkal növelték a központi feldolgozóegység órajelét: az AMD gyártmányú, nyolcmagos CPU most már 1,75 GHz-en ketyeg, illetve a cég nemrégiben megemelte a grafikusmag órajelét is, s ez 835 MHz-en teszi a dolgát az eredeti 800 MHz helyett. Ezek várhatóan a végleges teljesítményadatok, vagyis ilyen erősek lesznek azok a konzolok is, amik novemberben a boltokba kerülnek.

A Microsoft lehetővé fogja tenni, hogy becseréljük az Xbox One-ra vásárol digitális játékainkat, ez a funkció azonban csak akkor kerül bevezetésre, „ha eljön a megfelelő idő.”

A gyártó nem követeli meg a külső cégektől azt, hogy a letölthető játékaiknak legyen kipróbálható verziója. Az Xbox Live Arcade rendszerében ez jelenleg kötelező.

A Sony Computer Entertainment Europe elnöke, Jim Ryan a héten azt nyilatkozta, hogy még fontolgatják annak a lehetőségét, hogy egy PS4 és PS Vita konzolt tartalmazó csomagot adjanak ki. Természetesen konkrét tervek még nincsenek publikusan, de a Sony úgy látja, hogy a Gamescom óta a potenciális vásárlókat egyre jobban érdekli a két konzol közötti kapcsolat, ezt kihasználni pedig kézenfekvő lenne egy hardvercsomaggal, még ha az árazás problémás is lenne. A korábbi pletyka szerint egy ilyen kiszerelés 500 dollár/euró lenne, ami közvetlenül az Xbox One konkurenciája a vételár tekintetében.

A Bungie friss információkat osztott meg velünk a Destiny kasztjairól és fegyvereiről. Megtudtuk, hogy a játékosok által megtestesített karakterek nem katonák, hanem inkább a lovagokhoz állnak közelebb, akik különböző feladatokat látnak el a csatatéren: a titánok erős páncélzatukkal majdnem mindent kibírnak, a vadászok inkább lopakodni szeretnek, a varázslók pedig a rejtélyes idegen faj által hátrahagyott technológiák használói.

A fejlesztők szeretnék elérni, hogy a csapatokon belül mindenki más és más szerepet töltsön be, ugyanis szerintük csak így lehet igazán sikeres a társaság. Mindenkinek a kasztjából fakadóan megvan a maga feladata, az ahogy a többieknek segíteni tud egy-egy összecsapás során.

A küldetések mellesleg fontosak, hiszen nem csak új fegyverekre tehetünk szerint, hanem jobban megismerkedhetünk azokkal az eseményekkel, amelyek a civilizációnk hanyatlását okozták, s ebből tanulva biztosíthatjuk a jövőnket. Minden egyes küldetés valamilyen értékes vagy kevésbé értékes tárggyal jutalmaz, s noha két embernek kinézetre lehet ugyanolyan fegyvere, ezek tulajdonságai gyökeresen eltérhetnek, a mordályok viselkedését ugyanis befolyásolja, milyen stílusban játszunk, s az is, hogy mennyi időt töltöttünk a játékkal.

Megjelent egy 14 perces játékmenet videó a Beyond: Two Souls című játékhoz.

A Respawn Entertainment első játéka, a Titanfall PC-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra fog megjelenni, de nem mindegyik változatot a Call of Duty-sorozaton dolgozó fejlesztők készítik: az Xbox 360-as átiratot egy külső cégre bízta a Respawn, s noha ennek a csapatnak a kilétét még nem árulták el, biztosítottak mindenkit arról, hogy nagy körültekintéssel jártak el a stúdió kiválasztása során, s szoros kapcsolatot ápolnak velük a játékosok által elvárt minőség biztosítása érdekében.

A Ubisoft nyilvánosságra hozta, hogy mely játékaik lesznek elérhetők az Xbox One premierjekor:

  • Assassin's Creed 4: Black Flag
  • Watch Dogs
  • Just Dance 2014
  • Fighter Within

A Nintendo az alábbi videóban megmutatja, mekkora különbség van az eredeti The Legend of Zelda: The Wind Waker és a HD átdolgozás között. A szöveg japán, de most kivételesen tényleg csak a grafikán van a hangsúly.

Valamikor a közeljövőben PS Vita konzolra is meg fog jelenni a VVVVVV. Ár és dátum még nincs.

A héten megjelent az első mash-up pack az Xbox 360-as Minecrafthoz. A Mass Effect 3 tematikájában készült bővítmény egy előre megépített marsi pályát, 36 Mass Effect skint és 22 zeneszámot hozott. A csomag 4 dollárba kerül, s nem ez lesz az utolsó, bár azt még nem tudjuk, milyen más alternatív kinézetek jönnek még.

A jövőre megjelenő Ultimate Fighting Championship első ízben fog játszhatóvá tenni női harcosokat. Ezt a hírt az UFC harmatsúlyban harcoló Ronda Rousey és Miesha Tate jelentette be. Dana White, az UFC elnöke kijelentette: „Amióta az UFC-ben szerepel a női harmatsúly divízió, a hölgyek lenyűgöztek mindenkit. A harcok mindig izgalmasak, Ronda Rousey van olyan tehetséges, mint bármely más UFC harcos, és riválisa, Miesha Tate az egyik legerősebb harcos az UFC történetében. A női részleg az UFC egyik fontos részévé vált, amelyet következő évben már a játékosok is megtapasztalhatnak.

Új videót kapott a Metal Gear Solid: Ground Zeroes, melyben Stefanie Joosten a Quiet nevű karaktert kelti életre. 

A Project Phoenix alkotói bejelentették, hogy játékuk, mely eddig több mint 786 ezer dollárt szedett össze a Kickstarteren (az eredeti cél 100 ezer dollár volt) meg fog jelenni PS Vitán és PS4 konzolon is!

Nem csak ingyenes FIFA 14 vagy Call of Duty: Ghost játékkal egybecsomagolt Xbox One-t lehet majd kapni Európában, de a Microsoft a hét végén bemutatta következő csomagját, melybe egy Forza Motorsport 5 játékot csomagoltak a konzol mellé.

Ez történt... (2013. - 36. hét)

Nem elég, hogy a Rayman Legends késett PS Vitára, de még hiányosan is jelent meg: az átirat az Invasion Mode és annak 28 pályája nélkül került a vásárlók kezébe. A kiadó a hiányosságot a vártnál hosszabb fejlesztési idő számlájára írta, de azt ígérte, hogy ezek később egy ingyenes DLC formájában meg fognak jelenni.

Ilyen 3DS színvariációk is kaphatók lesznek a Pokemon X&Y szeptember 29-i megjelenésének alkalmából.

Ez történt... (2013. - 36. hét)

A Turn 10 friss videóban mutatja be a Forza Motorsport 5 néhány autóját, valamint némi játékmenetet.

A Madden 25 több mint egymillió példányban kelt a megjelenése utáni egy hétben. A játékosok közel 6 millió órát játszottak a programmal, és több mint 3,3 millió kártyacsomagot nyitottak ki a játék Ultimate Team nevű játékmódjában.

A hét kérdése: melyik a kedvenc free-to-play játékod, már ha van ilyen?