Far Cry 2: weboldal és bejelentésA Crytek gondozásában készült techdemo akciójáték hatalmas tömegeket hódított meg, ami előtt talán kicsit értetlenül álltam, de ez minden bizonnyal senkit nem érdekel. Annál érdekesebb inkább a tény, hogy végre (?) hivatalosan is bejelentették a folytatást. Az első és legfontosabb változás, hogy a fejlesztést a magyarokat is tömörítő Crytek helyett az Ubisoft Montreal (Prince of Persia sorozat, Assasin's Creed) végzi majd. A második legfontosabb változás, hogy a napokban az internetre robbantott weboldal szerint halvány lila gőzünk sincs, hogy mi változott még, hiszen egyelőre hétpecsétes titokként őrzik az összes információt. Annyira mérget lehet venni – csak még ne együk meg –, hogy kedvenc exkommandósunk (már ha még ő lesz a főhős) Afrikába helyezi majd át székhelyét, minden bizonnyal ott próbál majd meg megmenteni egy újabb csinos kislányt. Uwe Boll minden bizonnyal már dörzsölgeti a kezeit, ahogy mi is, hiszen a program először augusztus végén kerül felfedésre teljes egészében, egy külföldi magazin hasábjain, megjelenési dátumként pedig 2008 tavaszát említették meg azok a cserfes francia fiúcskák.

(Az illusztrációkat az első részből horgásztuk elő nektek.)