A megjelenés után nem sokkal olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint a cég dolgozói heti 60, néha 80-100 órákat dolgoztak, vagy arról, hogy éveken át hétvégén is dolgozniuk kellett, s a túlórapénzt, illetve a bónuszokat csak körülményes úton lehetett megkapni, már ha megkapták. A dolgozók beszámoltak arról is, hogy a stúdió feje, Brendan McNamara egy „rabszolgahajcsár főnök volt”, aki ésszerűtlen célokat és határidőket tűzött ki, gyakran megkerülve a csapatvezetőket, egyenesen a dolgozókat zaklatva.

McNamara részben cáfolta az állításokat, azt azonban elismerte, hogy a dolgozók tényleg sokat túlóráztak, s azt sem tagadta, hogy agresszívan kormányozta a kis stúdiót. A botrány végül felkeltette a játékfejlesztők érdekvédelmi képviselete, az IDGA érdeklődését, mely vizsgálatot indított a Team Bondi ellen -- ezzel viszont még mindig nem volt vége a csapattal kapcsolatos felhajtásnak.

L.A. Noire JátékképekL.A. Noire JátékképekL.A. Noire Játékképek

Napokkal később belső e-mailek útján kiderült, hogy a csapat vezetése rettenetes döntéseket hozott, s így elhúzódott az L.A. Noire fejlesztése. A játékot hat évig kalapálták kevés sikerrel, ám mikor a Rockstar csatlakozott a munkához, hirtelen beindultak a dolgok. A GTA kitalálói kipofozták az ütemtervet, valamint programozókkal, művészekkel, tesztelőkkel és persze rengeteg pénzzel segítették a fejlesztést, ezek miatt azonban a két cég között súrlódás alakult ki. A Team Bondi vezetősége nehezményezte, hogy a Rockstar beleszól a játék fejlesztésébe, a Rockstart pedig zavarta az ausztrálok munkamódszere, s szépen lassan letettek arról, hogy felkarolják a stúdiót, amolyan Rockstar Sydney-t kialakítva.

A Develop portál által megszerzett legfrissebb információk szerint a botrányt követően lejáratott Team Bondi licenceit és erőforrásait felvásárolta a Mad Max-játékon dolgozó Kennedy Miller Mitchell stúdió. A dolgozóknak állítólag felajánlották, hogy új munkát kapnak az angol cégnél, de választhatják azt is, hogy végkielégítéssel a zsebükben maguk keresnek állást.

Arról még nem érkezett hír, hogy Brendan McNamara is új munkát kapott volna, az viszont biztos, hogy a L.A. Noire-licencek biztonságban vannak a Rockstarnál, a MotionScan technológia pedig a Depth Analysis cég tulajdonába tartozik, így a Team Bondi nélkül is elkészülhet az L.A. Noire 2.