Előzetese alapján talán csak a Halloween trilógia fináléját várhatta jobban ősszel a horror kedvelő közönség Parker Finn Mosolyogj című bemutatkozó rendezésénél. Manapság kevésbé divatos, ezért mindenképp különlegesnek számító pszichológiai tematikát választottak az alkotók. Az első nyilvános képkockák láttán és a szigorú R-es korhatár-besorolás tudatában pedig vérfagyasztó élménynek ígérkezett a film. A premier napján mégis ambivalens módon üdvözölhetjük a produkciót. A nyitányban felvázolt pszichohorror tematika sajnos fokozatosan belecsúszott egy felszínes, nem elég átgondolt, kevéssé drámai történetbe – különösen a karakteralkotás és a párbeszédek mutatkoztak sekélyesnek –, ugyanakkor a borzongató élményt magas szinten szállítja a produkció.
(A képek forrása: Port)
Két szék közé
A Mosolyogj két alapvetően eltérő alkotói koncepció közé szorult mű. Egyrészt a hetvenes évek pszichothrillereiből, -horrorjaiból táplálkozik, mégsem mer kilépni a kortárs hollywoodi sablonok közül. A cselekménybéli rémséges eseményekkel való szembenézés és küzdelem a főhős személyiségfejlődésének részeként értelmeződik, a néző mégsem érez drámai mélységet, csupán néhány félelmetes jelenetet lát a moziban. Hiányzik a katarzis, amiért mindenekelőtt a forgatókönyv felelős. Személyes belső drámához mérten hiteltelen a főhősök ábrázolása, illetve túl klisések a – hangsúlyozottan értelmiségi közeben zajló – párbeszédek. A Mosolyogj az elmúlt évek legkiválóbb pszichohorrorja, az Éjszaka a házban viszonylatában például bántóan sablonosnak és érzelmileg üresnek tűnik. Ha viszont elfogadjuk, hogy a Mosolyogj nem lelki tartalmat akar közvetíteni, hanem húsba tépő rémisztgetéssel szolgál, máris nem tűnik olajozottnak a befejezés. A készítők egyértelmű szándéka volt, hogy a néző a hősnővel együtt szenvedje meg annak végső mély lelki tusáját. Ehhez képest pont az egyébként kifejezetten váratlan húzásokon alapuló fináléra tűnt el leginkább a feszültség. A zárósnitt pedig hiába hoz bájosan szarkasztikus befejezést, ennek a cselekménynek a végén katartikus felszabadulásnak vagy drámai bukásnak kellene állnia, nem humoros kiszólásnak.
Apadó feszültség
A két szék közé esés klasszikus példájaként írhatjuk le a film hangvételének folytonosan ingadozó jellegét is. A Mosolyogj igazán magas szinten kivitelezett horrorfilm, amiből egyáltalán nem hiányoznak a félelmetes pillanatok. Jelentősen hozzáadnak, emelik a mű hatásfokát a több ízben megmutatkozó váratlan szerzői húzások is. A rendező ügyesen játszik az ember belső, csalóka időérzékelésének ábrázolásával, valamint az álom és a valóság szintjének összemosásával. A kérdés csupán az, hogy miért nem látunk még több hasonló megoldást. Ez a film lehetne sokkal egyedibb. Ha már elindult ebbe az irányba, lényegesen jobban kiaknázhatta volna a szerzői stílusban rejlő lehetőségeket. Ebben a kategóriában bőven találni kreatívabb, jobb munkákat is. Lehet persze, hogy a direktor a végjátékra tartogatta nagy megoldásait. Csakhogy az utolsó fél órára – az időközben bevezetett nyomozás-szál gyors szertefoszlása miatt – kicsit lelassul a cselekmény, illetve a fentebb vázolt okok miatt egyre kevésbé átélhető a hősnő drámája. Hiába ötletes a lezárás, közel sem olyan átélhető, mint amilyennek azt szánták. Izgalmas és félelmetes a film, de ennél sokkal több rejlett ebben a történetben.
Pszichohorrornak túl egyszerű és felszínes, jump scare-mesének viszont vontatott és túl sok rendhagyó, markáns szerzői megoldást tartalmaz a Mosolyogj. A korhatár-besorolás nyújtotta lehetőségekkel sem túl bölcsen sáfárkodtak az alkotók. Ha már R-es címkével billogoznak, vagyis hollywoodi-piaci nyelvre lefordítva elveszíti a maximálisan elérhető közönség minimum felét egy produkció, sokkal bátrabb megoldásokhoz is nyúlhatna. Nem kell persze feltétlen gore-mozira gondolni, ám anélkül, hogy elfelednénk a film nagyon is hatásos jeleneteit, sokkal töményebb horror élménnyel is szolgálhattak volna. A film több pontján látványosan megvillantott rendhagyó rendezői húzások is azt bizonyítják, hogy ebben a koncepcióban több rejlett, mint amennyi végül vászonra került. A Mosolyogj élvezetes film, de hiányzik belőle az a többlet, ami kiemelné a kínálatból és az év emlékezetesebb művei közé sorolná. El kellett volna dönteni, hogy nyomasztó pszichohorrort vagy sokkolós rémfilmet kívánnak készíteni. Sajnos egyiket sem választották, pedig bármelyik irány jól kamatozott volna nagyvásznon.
