• 1939. szeptember 1. - Hitler megtámadja Lengyelországot, ezzel kitör a második világháború
  • 1942-ben Franklin D. Roosevelt elnök elindítja a Manhattan tervet
  • 1945. május 8-án Németország hivatalosan is kapitulál
  • 1945. július 16-án J. Robert Oppenheimer vezetésével Amerika felrobbantja az első atombombát
  • 1945. augusztus 6-án Hirosima, 9-én Nagaszaki felett egy urán- és egy plutóniumbomba robban, aminek következtében Japán feltétel nélkül megadja magát
  • 1954-ben, Eisenhower alatt Oppenheimert megfosztják atomenergetikai biztonsági jogosultságától, ezzel kirekesztve a politikai és kormányzati szerepből

Pont átvettük a legjobb és legemlékezetesebb Nolan-filmek listáját, Hollywood egyik nagy álmodója pedig máris újra a porondra került, ahonnan jó eséllyel egy darabig nem is kell kiszorulnia. Mert ha nem is az Oppenheimer, avagy a Julius Robert Oppenheimer élete és munkássága, illetve az American Prometheus című regény alapján készült mozifilm fogja vezetni a bevételi listákat, az biztos, hogy minősége egy darabig példaértékűnek számít majd a filmvilágban.    

pc-guru-filmkritika-oppenheimer-christopher-nolan-cillian-murphy-matt-damon-robert-downey-jr-gary-oldman-kenneth-branagh-poszter.jpg

„Én vagyok a halál...”

A történelmi alap adja magát, a sztoriról felesleges túl sokat írni, hiszen mind tudjuk jól, hogy mi történt. Amerika az egyre fenyegetőbb náci veszély miatt minél hamarabb be akarta dobni a lehető leghatásosabb aduászt, ami véget vethet a világháborúnak, erre pedig az atombomba volt a legesélyesebb eszköz. Franklin D. Roosevelt elnök 1942-ben indította el a Manhattan tervet, melynek alapjai Szilárd Leónak és Albert Einsteinnek is köszönhetők, de végül a zsidó származású amerikai elméleti fizikus, Oppenheimer kapta meg a lehetőséget, hogy Los Alamosban (Új-Mexikó) számos más zseni (pl. a hidrogénbomba atyja, Teller Ede) társaságában nekiálljon a kutatásnak, amely végül 1945-ben a Trinity (Szentháromság) fedőnevű kísérleti robbantás során, A szerkezet (The Gadget) felrobbantásával végződött, és amelynek következményeként Amerika rövid időn belül két Japán városra is ledobta az atomot. Nolan filmje pedig részben ezt a folyamatot mutatja be, részben pedig azt, ahogy a politikai harcok lezajlottak az események alatt és után, keverve azzal a pálfordulással, ami Eisenhower regnálása alatt következett be.

pc-guru-filmkritika-oppenheimer-christopher-nolan-cillian-murphy-matt-damon-robert-downey-jr-gary-oldman-kenneth-branagh-5.jpg

(Képek: Port.hu)

És az a vicc az egészben, hogy alapvetően nem gondolná az ember, hogy egy ilyen történet, egy ilyen életút mindenképpen nagy mozifilmet érdemelne, már csak azért sem, mert nagyon nehéz úgy bemutatni a karaktereket, hogy ne legyenek idealizálva, de ne is démonizáljuk őket. És valahol itt sem tökéletes a szerepek bemutatása, érezni némi romantizálást Oppenheimer körül is, azonban nem olyan mértékben, mint az előzetesen benne volt a levegőben. És apám, mikor azt mondom, hogy Oppenheimer életútja és “műve” nem kiáltott a megfilmesítésért, akkor a végeredmény ismeretében ezt sem gondolom száz százalékosan komolyan, hiszen ad egy: ez maximálisan és a legjobb értelmében egy vérbeli Nolan-film; ad kettő: jól tudjuk, hova fut ki a történeti szál, a lélegzetünk is visszatartjuk a Trinity során, ám mégsem az atomrobbanás a legnagyobb durranás a film alatt.

pc-guru-filmkritika-oppenheimer-christopher-nolan-cillian-murphy-matt-damon-robert-downey-jr-gary-oldman-kenneth-branagh-4.jpg

Christopher Nolan vitán felül a modern mozi egyik legfontosabb alakja, aki még egy ismert történetet is képes úgy előadni, hogy az nemcsak érdekes és izgalmas legyen, de olyan feszült is, mintha valami sosem látott politikai drámát/krimit néznénk. És ebbe beletartozik minden, ami a film része, hiszen a forgatókönyvtől a fényképezésen át a zenéig és a szereplőkig minden legalább olyan fontos, mint a tény, hogy a direktor eddigi leghosszabb mozifilmje, ez a három órás eposz semmiféle CGI-t nem tartalmaz. És bár egy-két kisebb párbeszéd számomra fura volt, valamint Hans Zimmer egyedi stílusa és dallamvilága csak hiányzott, Ludwig Göransson abszolút felnőtt a feladathoz, már-már megközelítve a korábbi Nolan-filmek zenéjét, túllépve ezzel azon, amit a Tenetben tapasztaltunk, miszerint “legyen hangos!”

pc-guru-filmkritika-oppenheimer-christopher-nolan-cillian-murphy-matt-damon-robert-downey-jr-gary-oldman-kenneth-branagh-6.jpg

“…világok pusztítója”

Persze az Oppenheimer nem egyedül Christopher Nolan, és nem is csak Ludwig Göransson munkája vagy érdeme. Hát nagyon nem. Cillian Murphy brillírozik a főszerepben, nagyon hihető a karaktere, miközben Emily Blunt a felesége szerepében egy igazán karakán, gerinces, szerető asszony. Kenneth Branagh és Gary Oldman jelenléte mindig ajándék (klasszikus értelemben vett színészek, na!), mellettük pedig olyanokkal találkozunk még, mint Robert Downey Jr., Jason Clarke, Florence Pugh, vagy éppen Rami Malek. De Matt Damont is nagyon jó volt látni, aki a feleségének megígérte, hogy egy időre visszavonul, ez alól azonban kivételt jelent, ha Nolan hívja egy szereppel. Nos, azt gondolom, hogy bárkinél, bármi alól kivételt jelent, ha Nolan telefonál.

pc-guru-filmkritika-oppenheimer-christopher-nolan-cillian-murphy-matt-damon-robert-downey-jr-gary-oldman-kenneth-branagh-2.jpg

Szóval a szereposztás parádés, igazi sztárok uralják a vásznat a három órás játékidő során, ami cseppet sem érződik hosszúnak, én még akár tovább is néztem volna, ha további részletekkel gazdagítják a cselekményt. Az IMAX-látvány elképesztő, ahogy a zene és a rendezés egésze. Egyetlen félelmem mindössze a történet maga, amiben a történelem, a fizika és tudomány, valamint a dráma és a politika keveredik olyan intellektuális módon, amire sajnos azt kell mondanom, hogy nem a tömeg ízlését tükrözi. Ne legyen igazam, de tartok tőle, hogy az egy napon a mozikba kerülő Barbie megeszi reggelire az Oppenheimert, ami minőségében viszont olyan filmalkotás, amihez hasonló régen volt már a vásznon, és jó eséllyel a legtöbb rendezőnek alaposan fel is kell kötnie a gatyáját, ha hasonló szintet szeretne elérni. 

Nem szeretnék és nem is tudnék pálcát törni szereplői felett, hiszen valahol talán az is igaz, amit ők állítottak, miszerint ezután olyan béke érkezik el, amilyet el sem tudunk képzelni – az pedig tény, hogy a robbantások óta inkább kisebb harcok zajlanak a világ minden táján, de senki nem mer akkora offenzívákat indítani, mint amik korábban voltak jellemzőek. Maga az atomfegyver kellően elrettentő minden fél számára, legalábbis eddig így volt, és reméljük, hogy így is marad. Christopher Nolan alkotása pedig ezzel együtt egy rendkívül igényes munka, a szó szoros értelmében, ami, ha nem is tökéletes, sőt valójában a tudományt is konyhanyelven adja elő, de teszi ezt olyan magabiztossággal és stílussal, olyan élményt és érzelmeket generálva, ami nagyjából csak egy atombomba robbanásához hasonlítható. 

  • Oppenheimer
  • Rendező: Christopher Nolan
  • Játékidő: 180 perc
  • Hazai bemutató dátuma: 2023. július 20.
  • Forgalmazó: UIP-Duna Film