Az NDP márciusi felmérése alapján Észak-Amerikában ez volt a legerősebb Final Fantasy start. Az elemző Anita Frazier szerint 48%-kal kelt el több játék, mint az FF XII megjelenésekor, így a Square-nek egy szava sem lehet a nyugati játékosokra. Az viszont, hogy ez platformonként hogy oszlik meg, már érdekes képet fest.

A felmérés alapján az Xbox 360 verzióból hozzávetőlegesen 493.000 darabot értékesítettek márciusban, míg a PS3 változat kb. 828.000 eladott példánynál járt a hónap végére. Ez a szám közel kétszerese annak, amit a Microsoft masinája produkált, így leszűrhető belőle, hogy a sorozat rajongóinak nagyobb hányada megmaradt annál a gépnél, ami az eddigi részeket is szállította az FF VII óta.

Világméretű adat egyelőre még nincs, de reméljük, hogy a közeljövőben kapunk egy átfogóbb statisztikát is, főleg, hogy az Xbox 360 esetleges rossz szereplése kihathat a Final Fantasy multiplatform jövőjére is.