2010 szeptemberében valami bámulatosan rossz startot vett a Final Fantasy XIV; egy félkész, élvezhetetlen játékot kaptak a vásárlók, s fel voltak felháborodva. A kedélyek lecsillapítása érdekében a fejlesztő Square Enix többször is meghosszabbította az ingyenes próbaidőszakot, sőt nyíltan bevallották, hogy az eredeti kiadás nagymértékben ártott a hosszú múltra visszatekintő sorozatnak. Ahhoz azonban túl sok időt és pénzt fordítottak a játékra, hogy a katasztrofális start után inkább a szőnyeg alá söpörjék, örökre elfelejteni, így nekiálltak kijavítani a hibákat.

Eddig úgy tudtuk, hogy a javítás a 2.0-s verziószámot viseli majd, ám kiderült: a játék olyan sok területét érinti a frissítés, hogy a Square Enix átnevezte azt. Az új cím Final Fantasy XIV: A Realm Reborn lett, s az új, az újjászületés körül forgó történet mellett egy új világot is megismerhetünk. Továbbá lenyűgöző látványvilágot is ígérnek fejlesztők, s egy olyan játékmenetet, ami a PC-s és a PlayStation 3-as játékosoknak is tetszeni fog.

A frissítés valamikor a közeljövőben fog megjelenni, ám addig is irány a felújított hivatalos oldal, illetve érdemes megnézni a friss trailert is. Íme: