A Red 5 még 2005-ben alakult, a Blizzard volt munkatársaiból. Nem akárkikről van azonban szó -- a World of Warcraft kulcsfiguráiról: a három alapító Mark Kern, aki a játék készítését irányította, William Petras, a volt művészeti vezető, és Taewon Yon, aki a WoW ázsiai beindítását felügyelte. Hozzájuk csatlakozott egy másik legendás figura, a felejthetetlen Sierra-klasszikus Starsiege: Tribes főtervezője, Scott Youngblood. Sajnos eléggé döcögősen indult az életük, hiszen először toborozni kezdtek új embereket, aztán 2009-ben bezárták a sanghaji irodát, idén kirúgtak 30 embert, majd márciusban eladták részvényeik többségét a kínai The9 kiadónak. Akkor már azt hittük, soha nem lesz a korábban többször is meglebegtetett első játékukból semmi. Nos, lesz...

A PAX-on ugyanis bemutatták a készülő terméket, melynek neve FireFall, és leginkább az emlegetett Tribes és a Borderlands elegyének tűnik. A sztori nem valami egetrengető: 200 év múlva felfedeznek egy tiszta energiaforrást, melyet crystite-nek neveznek el, és amelyért bejelentkezik egy nem épp barátságos szándékú energiavihar, a Melding, ez aztán jól le is amortizálja bolygónkat. A túlélőknek össze kell fogniuk, ha nem akarják, hogy kihaljon az emberi faj – ám szegény embert az ég is húzza alapon ekkor bekopog egy idegen faj, a vérszomjas The Chosen, így már két ellenséggel kell szembenéznünk.

FireFall Koncepciórajzok, mûvészi munkákA FireFall nem MMOG, ám ahhoz hasonlóan nyitott, dinamikus világú, amelyben több száz játékos harcolhat egymás ellen vagy egymás mellett, azaz csapat alapú kompetitív és kooperatív módokat egyaránt találunk a csomagban. A játék érdekessége az úgynevezett battleframe technológiába rejlik; ezek különleges harci eszközök, hasonlatosak a Crysis nanoruhájához, azaz magunkra ölthetőek, és használatuk előnyöket biztosí viselőjüknek egy adott szituációban – más battleframe-et kell tehát felhúznunk, ha a feladatunk belopakodni az ellenséges vonalak mögé, mást egy „mindent bele” támadáshoz, és mást, ha bajtársainkat kell támogatni Ezeket a „harci kereteket” teljesen személyre szabhatjuk, sőt menet közben is átvariálhatjuk őket, hogy minél jobban igazodjanak harci stílusunkhoz és a választott taktikánkhoz. (Úgy is fogalmazhatjuk, hogy a játék kaszt alapú, de itt úgy választunk osztályt, hogy szó szerint magunkra öltjük a mérnök, kommandós, harcos gúnyáját, és vele együtt képességeit...)

A FireFall alapvetően ingyenes lesz, tehát sem a játékért, sem a frissítésekért, új tartalmakért nem kell fizetnünk, viszont lesz egy piactér, ahol jó pénzért vásárolhatunk magunknak különböző bónuszokat, ez azonban az ígéretek szerint nem fog senkinek előnyt jelenteni. Akit érdekel a játék, már jelentkezhet a bétatesztre a hivatalos oldalon – idő van rá, hiszen a tervek szerint 2011 végén esedékes a piacra kerülés.


Cinematic trailer


Játékmenet-videó