A Duke Nukem: Mass Destruction eredetileg tavaly februárban tűnt fel, mint a 3D Realms és az Interceptor Entertainment felülnézetes Duke Nukem játéka. Bár hivatalosan bejelentve sosem lett, a Gearbox jogi útra terelte az ügyet azután, hogy hozzá kerültek a Duke széria jogai, mely után megjelenhetett a Duke Nukem Forever. A Gearbox keresetében azt írta, hogy „a 3D Realms arról próbálta meggyőzni a partnereit, hogy a jogok eladása sosem történt meg, melynek eredménye egy engedély nélküli fejlesztés lett volna, amelyet a 3D Realms és az Interceptor közösen hajtott volna végre.”

Most az ügy új fordulatot vett, ugyanis a NeoGafon feltűnt információk szerint a Dallasi Kerületi Bíróságon (Texas) mediációs fázisba került az ügy, mellyel ugye mindkét fél a pert kívánja elkerülni. A közvetítés eredményeként az is megtörténhet, hogy a Duke jogok visszakerülnek majd a 3D Realmshez, persze ehhez megfelelő nagyságú anyagi tőkét is fel kell mutatniuk. Arról persze nem szól a fáma, hogy a Gearbox valóban belemegy-e a dologba, de az tény, hogy egyik fél sem kommentálta érdemben az ügyet.

Alább egy képet láthattok a játékból.

duke-nukem-mass-destruction.jpg