A Forza Horizon 3 egyik legjobb oldala, hogy 350-nél is több kocsi lelhető fel benne, viszont nem szerezhető meg mindegyik csak úgy pénzt költve és versenyeket nyerve. Nem, némelyiket pofátlan módon elrejtették a készítők az Ausztrália területén szétszórt csűrökben, nekünk meg rájuk kell bukkanunk. Azt már megírtuk, hogyan szerezhetitek meg a Halo-játékokból ismert Warthogot, de most kicsit tovább megyünk, és a Gamesradar+ segedelmével összeszedtük nektek a 15 klasszikus autócsoda rejtekhelyét.

Mielőtt belevágnánk, fontos tudni, hogy az előrehaladás során egyre több nyomot kaptok úgynevezett hint circle képében, amik megmutatják, nagyjából hol lapulnak a klasszikus autócsodákat rejtő csűrök. Ezek a nyomravezető körök 60-70-80 percenként tűnnek fel, ha folyamatosan haladtok előre a játékban. Az, hogy milyen versenyeken vesztek részt, nem igazán befolyásolja ezt az időt.

Ferrari Dino 246 GT

Ez az olasz csoda keletre található a Dry Reservoirtól. A hint circle közepétől északnyugatra található a csűr. Jól felismerhető a mellette álló kis víztoronyról, meg néhány mezőgazdasági felszerelésről, illetve az épülettől jobbra fellelhető, elkerített erdőségről.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Lamborghini LM 002

A Ferrari első négy kerék meghajtású autóját északnyugatra találhatod a Silver Sands Shipwreckstől, a hint circle közepéről nyugatra, egy nyitott területen.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Meyers Manx

Ez a kis kék buggy (nem, pirosban nincs!) is a Silver Sands Shipwrecks közelében található, attól nyugatra, és északra a térképet nyugatról kelet felé átszelő autópályától. A purple circle közepétől északra indulj, a kör szélén fogod meglelni, méghozzá egy olyan csűrben, ami mellett több másik épület is található – vagyis az egyedül álló pajtákkal nem kell foglalkozni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ford Super Deluxe Station Wagon

A Maroondah Reservoirtól keletre lelhető fel ez a Mafia 2-ben is helyet kapó családi kocsi. Nyugatnak indulj el a hint circle közepétől. Utad során két földes úttal is találkozhatsz, a két silóval és egyéb épületekkel körülvett csűr annak a végén található, amelyik nyugatnak tart.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Reliant Supervan III

A Redstone Airporttól keletre taláhatod meg ezt a játékban talán sok hasznot nem hozó, de mindenképpen jópofa, háromkerekű klasszikust. A hint circle közepétől délnek vedd az irányt. A csűrt egy kis dombon lelheted meg, mindenféle hordóval körülvéve.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Holden HQ Monaro GTS 350

Ez a gépcsoda is a Redstone Airporttól délre van egy csűrben, ami mellett néhány fészer is fellelhető. Ha a hint circle közepétől rajtolsz, akkor délre kell menned.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Holden 50-2106 FX UTE

Ez a kisteherautó sem fog gyorsulási versenyt nyerni a Forza Horizon 3-ban, de a gyűjteménynek ékes darabja lehet. Vedd az irányt a Parkes Satellite Array-től északra, vagy a hint circle közepétől keletre. Több csűr is van a környéken, de csak az a nyerő, ami egy tó partján áll.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Holden Sandman HQ Panel Van

Eme furgont a Rainforestől nyugatra leled meg, vagy a hint circle közepétől délkeleti irányban. A csűr önmagában áll, csak néhány fa van a társaságában, szóval nem lesz nehéz már távolról meglátni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Toyota FJ40

A Toyota terepjárója nem is rossz járgány, már ha figyelembe vesszük a helyszínt, ami ugyebár Ausztrália. A kontinensről nem feltétlen a kiépített utak és a sík vidékek jutnak eszünkbe először, hanem inkább a Krokodil Dundee-ban látott vidékek. A kocsit Pink Lakestől északkeletre, a hint circle közepétől északi irányban leled meg egy kisebb hegy tövében, pár fészer társaságában.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Dodge Charger Daytona Hemi

KITT is megirigyelné azt a spoilert, amivel ez a Dodge bír. A térkép nyugati végén lelheted fel, a hint circle közepétől szintén nyugatra. Csak kocsikázni kell kicsit az ott fellelhető egyetlen földúton, amely egyenesen a silók társaságában álló csűrhöz vezetnek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Nissan Skyline GT-R V-Spec

E gyönyörű Nissan a Rainforest és a The Twelve Apostles között található, a hint circle közepétől északnyugatra. Az erdős területen trükkös lehet a navigáció, de ne ess pánikba, keresd azt a csűrt, ami egy viszonylag nyitott területen áll egy lepusztult fészer társaságában.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ford XB Falcon GT

Ha Mad Max-rajongó vagy, akkor ezt a kocsit meg kell szerezned, hiszen eredetileg Max ikonikus gépe, a Pursuit Special is egy Ford XB Falcon GT volt. Ez persze sokkal hagyományosabb, mint Rockatansky kocsija. Coober Pedy-től délre lelhető fel, koncentrálj a hint circle közepétől északra levő területre. Többi földút is keresztezi a placcot, neked a legnyugatabbra lévő kell, annak végén találod a csűrt. Segítségedre lehet, hogy a közelében egy konténer is áll. Ha az megvan, a csűr sincs messze.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Maserati A6GCS Pininfarina Berlinetta

Ha ránézel erre a kocsira, a klasszikus James Bond-filmek jutnak eszedbe, pedig ilyen egy deka nem volt bennük. Viszont a gyűjteményedben még lehet, ha Kiewa Valley-től dél felé veszed az irányt, és a hint circle közepétől keleti irányban kezdesz kutakodni. Bár elég erdős a vidék, a csűr egy viszonylag nyitott, tiszta területen áll, nem lesz nehéz megtalálni. Még egy kis segítség: a észak-déli autópályától keletre van eme magányos csűr.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Jaguar MK II 3.8

Ehhez a kocsihoz is csak egy sofőr és egy cilinder kéne, és máris nem lógnánk ki az ’50-es, '60-as évek elitjei közül. De most már a 2010-es éveket tapossuk, ez a klasszikus szépség pedig egy csűrben lapul a The Twelve Apostles északi végében, a hint circle északi részén. A közelében van egy ház egy silóval, ha az megvan, jó helyen keresgélsz, innen még kicsit menni kell észak felé, és megtalálod a magányos csűrt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ferrari 166MM Barchetta

És az utolsó rejtett, klasszikus autómobil délkeletre van a Parkes Satellite Array-től. Ha a hint circle közepét használod kiindulási pontnak, akkor észak felé kell venni az irányt. A csűr egy jól kiszúrható ház, silók és egy traktor közelében található, szóval elég nehéz eltéveszteni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!