Világos, hogy a Sony legfrissebb hordozható konzolja nem szárnyal magasan, ami a konzol árával és az egyelőre szegényes játékfelhozatallal magyarázható. Ha a gyártó rövid időn belül nyereségessé kívánja tenni a platformot, rá kell kapcsolnia mindkét említett fronton, hiszen a sorozatosan gyenge, veszteséges negyedévek mellett nem engedhetnek meg maguknak egy pénznyelőt.

Szerencsére a GamesComon több ígéretes játékot is bemutattak, így a közeli jövőben a felhozatal kérdése megoldódni látszik, ám továbbra is ott van a konzol borsos ára. Sokan az E3-ra, vagy éppen a GamesComra várták árcsökkenést, ám erre nem került sor, s 2012-ben már nem is fog, de a Sony már dolgozik az ügyön.

A Sony Worldwide Studios elnökétől megtudtuk, hogy a cég mérnökei jelenleg is azon dolgoznak, hogy csökkentsék a gyártási költséget, hogy aztán a vételár is karcsúbb lehessen, ám ez nehéz és hosszú folyamat, így ebben az évben már biztosan nem lesz árcsökkenés. A cég idén csábító csomagokkal próbálja vásárlásra bírni az embereket, a későbbiekben pedig igyekeznek javítani az áron is.