A történet szerint - mert ugye tudjuk, hogy egy kalandprogramnak ez a gerince - főhősünk azon kapja magát, hogy meghalt. Azonban ahelyett, hogy belépne a várva várt fénybe, rá kell döbbennie, hogy a túlvilágon is virágzik a bürokrácia, sőt, főnöke is van, aki ráadásul azon nyomban nyomozni is küldi. Kísértetként eleinte nem túl sok lehetőségünk van, később azonban, ahogy haladunk előre a történetben, több "képességre" is szert teszünk. Aggódni nem kell, ezekkel nem az életünket kell megóvni, pusztán ezek a speciális természetfeletti effektusok (huhogás, tárgyak mozgatása, alak felöltése) segíthetnek abban, hogy tovább jussunk az izzasztónak éppenséggel nem nevezhető feladatok között. A pár tíz megát nyomó demó túl nagy betekintést sajnos nem enged a termékbe, az azonban egyből észrevehető lesz, hogy bár budget, vagyis kis költségvetésű játékszoftverről van szó, a fejlesztők beleadtak apait-anyait a megvalósításba és a hangulat megfogásába, ezek után pedig még azt is elnézhetjük nekik, hogy a relatív kis költségvetés miatt a külcsín bizony nem hogy a Crysist, de még a Penumbrát sem közelíti meg. A stílus szerelmeseinek "melegen" ajánlott, mindenki másnak csak érdemes kipróbálnia.