De hát azért mégis csak érdemes vele foglalkozni, még ha nem is dúskálunk olvasása közben az információkban. Tehát tudjuk, hogy készül a Gothic 4, valamint azt is hogy a Spellbound Entertainment kapta meg a Piranha Bytes után a JoWooD-tól a jogot a játék fejlesztésére. Most azonban megdöbbentő hírek következnek, kéretik mindenkinek bevennie nyugtatókat, mert nem garantálhatom, hogy megússzátok szívroham nélkül: a Gothic 4 előreláthatólag valamikor 2010. tavaszán vagy környékén fog napvilágot látni, s a PC és Xbox 360 platformok - ezen terjeszkedik majd a program - Észak-Amerikában és Európában veszik fel a harcot a konkurenciával ez idő tájt. Nos, nem igazán lettünk sokkal okosabbak ezekkel a "felbecsülhetetlen" infókkal, de annyi biztos hogy nem holnap toljuk majd a stuffot...


]{iegészítés: Oldalunkon korábban megjelent egy hír, melyben néhány játékképet mutattunk be azzal, hogy egyes külföldi források szerint ezek a készülő Gothic 4-ből származnak. A JoWooD ma sajtóközleményt jelentetett meg, melyben közölték: a képek nem a készülő játékból valók, messze nem tükrözik azt a grafikus szintet, melyet a Gothic 4 elé tűztek ki, és amelyet el is fog érni a maga idejében, ám a fejlesztés ma még túl korai szakaszban áll ahhoz, hogy akár egyetlen képet is közölhetnének róla.