Guild Wars és az ötmilliós álomhatárMár lassan három éve indult útjára az az online alkotás, mely egyetlen igazán kirívó előnnyel rendelkezett a főbb konkurenciákkal (World of Warcraft, Everquest 2, stb.) szemben: az ingyenesség nemes lehetőségével. Az alapjátékot ugyan meg kellett venni, s természetesen a későbbi kiegészítőlemezek sem a két szép szemünkért váltak elérhetővé, viszont a havi díjat eltörölték még a fejlesztés végső stádiumában. Ez akkor még veszélyes lépésnek számított, de mára már nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon jól döntött mint az ArenaNet, mint pedig az NCsoft vezetősége.

A mai napon büszkén jelentette be a fejlesztőbrigád, hogy feltörekvő alkotásuk, a Guild Wars immár ötmillió játékossal büszkélkedhet. Ez bizony egy igen becsülendő szám, főleg ha arra gondolunk, hogy a World of Warcraft évek óta szorongatja szerencsétlen GW-t - meg ugye minden épkézláb MMOG-t, ami nem csak az ázsiaiaknak szól. Tehát újabb nagy lépést tett meg eme játék, s az ilyen sikerek láttán egyre inkább úgy gondolhatja az ember: valóban érdemes elkészíteni a folytatást.