A kis szigetországi csapat a remek L.A. Noire megjelenése után szinte azonnal bajba került, hiszen a korábbi dolgozók kiteregették a sajtónak a stúdió szennyesét. A hírek arról szóltak, hogy a főnök rabszolgahajcsár módon dolgoztatta fejlesztőket, lehetetlen munkaórák és célkitűzések mellett. A stúdió ellen vizsgálat is indult, majd miután totálisan le lettek járatva a szakmán belül, jött a következő csapás: a Team Bondi adminisztrációs állapotba került, vagyis a munkálatok leálltak, és egy külsős pénzügyi cég vette át az irányítást, megpróbálva egyenesbe hozni a dolgokat -- a csoda azonban elmaradt. A Gamasutra értesülései szerint az Ausztrál Értékpapír és Befektetési Bizottsághoz már benyújtották a felszámolásról szóló papírokat, s már csak napok kérdése, hogy ténylegesen bezárjanak.

A Team Bondi mindezt egyelőre még nem erősítette meg, de több mint valószínű, hogy igaz a hír, ami pedig azt jelenti, hogy búcsúzunk egy újabb stúdiótól. Öröm az ürömben viszont, hogy az L.A. Noire-széria biztonságban van a Rockstarnál, s így számíthatunk egy folytatásra.