pcguru-ajanlott3590x150.jpg

Különös és ritka érzés egy olyan telefont tartani a kezemben, amely többet ér, mint valószínűleg a komplett jelenlegi játéktesztelői konfigom, kifejezetten azzal a céllal, hogy két héten keresztül intenzív tesztelésnek vethessem alá. Az Apple iPhone 14 Pro-val viszont eljött ez a pillanat is, a benyomásaim pedig eleinte kimondottan vegyesek voltak: igen, ez a telefon elég drága darab – és igen, egyúttal azt is elég gyorsan megértettem, hogy pontosan miért.

Megjelenését tekintve a letisztult, stílusos külső mellett a 14 Pro leginkább masszívnak érződik, hála a fémkeretnek és a kijelzőre került, kerámia-alapú védőrétegnek. Súlyra 206 gramm, méreteit tekintve 147,5x71,5x7,9 mm, mely kicsit kisebb, mint a nagytestvér, a 14 Pro Max, ugyanakkor nem tagadom, hordozhatóság és kezelhetőség szempontjából ez az eggyel szerényebb méret személy szerint sokkal jobban tetszett. A kijelző 6,1 colos, 2556 x 1179 pixel felbontású, 120 Hz-es (mely energiatakarékos módban egészen 1 Hz-ig csökkenthető) Kapacitív Super Retina XDR OLED. A kijelző alatt 12 megapixeles előlapi, míg a hátlapra került kameraszigeten egy 48 megapixeles, és két 12 megapixeles kamera kapott helyet. A burok alatt 3200 mAh kapacitású, 15 W-al tölthető (köszönhetően a Lightning csatlakozónak) akkumulátor, hatmagos Apple A16 Bionic processzor, 6 GB memória és az általam tesztelt modell esetében 128 GB-os háttértár lapul. Európai modellhez híven az eSIM mellett még támogatja a nanoSIM kártyát is.

Kényelmes és tűpontos

Külső szemlélők gyakran illették az Apple-t olyan kritikákkal, miszerint telefonjaik az utóbbi évek során, generációról generációra minimális változáson estek csak át, a látszat azonban (szó szerint) csalóka: bár való igaz, hogy megjelenését tekintve a 14 Pro nagyon is hasonló a korábbi Pro-modellekhez, a nagy változások tartalom tekintetében történtek. Az animációk pontosak, a haptikus visszajelzésnek köszönhetően még mindig iPhone-nal bizonyult a legkényelmesebbnek a szövegek, üzenetek pötyögése, a kijelző 2000 nites kültéri fényerejét pedig sajnos az októberi vénasszonyok nyarában már nem tudtam úgy tesztelni, mintha júliusi délután, napon próbálgattam volna a telefont, ám tény, hogy egyszer sem tapasztaltam visszacsillanást, tükröződést a kijelzőn. Bár a készülék hivatalosan nem ütésálló (szándékos leejtésekkel pedig nem akartam próbára tenni), az esetleges balesetekre felkészülve számtalan funkcióval felruházták. A légnyomás változásával például képes érzékelni egy autó légzsákjainak kiengedését, illetve a rázkódásból és hanghatásokból az esetleges baleseteket, melyekre automatikusan felkínálhatja a segélyhívó szám tárcsázását. Az egyik legnagyobb beharangozott újdonság ezek mellett a Dynamic Island. Ez az előlapi kamera körüli sötét kijelzőrészt kihasználó új UI elem, melynek révén az ezt használó appok amolyan köztes irányítópultot hozhatnak létre a teljesképernyős megnyitás és a sima értesítésekre reagálás között. A funkciót jelenleg még többnyire csak az Apple saját alkalmazásai használják ki, a potenciál viszont elég nagy, és a közeljövőben várhatóan több nagyobb fejlesztő is használni fogja.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Viszont ezek mellett nem érdemes kerülgetni a forró kását: az iPhone 14 Pro legnagyobb erősségét a kamerái jelentik. Az új quad pixeles érzékelő, a ProRAW formátum, a Photonic Engine technológiai újításai ilyen téren még mindig a mezőny egyik tagadhatatlan győztesévé emelik az Apple-t. A tesztelés elején egy darabig egyszerre volt nálam a 14 Pro és a Huawei új modellje, melynek hátlapi kamerája 60 megapixellel operált. Ám hiába a nagyobb felbontás: az Apple a rengeteg szoftveres javításnak és technológiának hála még a legkiélezettebb esetekben is fej-fej mellett mozgott a novával, ha épp nem múlta felül olyan tekintetben, mint például a 60 fps sebességet elérő 4K felvételek, a mozgásstabilizáló Akció mód, és a dinamikus fénydetektálás, gyors és tű pontos fókuszálás. Az iPhone 7 környékén indult erőfölény, amikor indie filmkészítő csapatok már az Apple telefonját kezdték teljesértékű kameraként használni, a mai napig tart, és ha valaki érdeklődik a téma iránt, mind YouTube-on, mind TikTokon százával találhat különböző tippeket-trükköket, hogyan lehet a legkülönbözőbb, eszméletlenül látványos és professzionális felvételeket elkészíteni a 14 Pro segítségével.

Élettartam

Ehhez jön még a telefon akkumulátorának élettartama. Bár a Lightning csatlakozó miatt kezd kissé hiányozni egy Rapid Charging funkció, ám ha a 14 Pro feltöltődött, egy jó darabig úgy is marad. Intenzív játék, illetve videó streamelés mellett is vígan kibírt 14-15 órát egy töltéssel, ám hétköznapi használat esetén bő két nap is eltelt, mire szükségesnek ítéltem, hogy töltőre tegyem. Még úgy is, hogy a mindig aktív kijelző (hacsak a beállításokban nem kapcsoljuk ki) gyengén, de folyamatosan világít, és csak akkor sötétül el teljesen, ha a telefont zsebre tettük, vagy kijelzővel lefelé fordítottuk. A 14 Pro Max pedig még erősebb akkumulátorral rendelkezik.

Összegezve a tapasztalataimat, ha valaki már évek óta kitart az Apple termékei mellett, esetleg hosszú távra szeretne prémium kategóriás okostelefont venni, a 14 Pro közel tökéletes választás, és a specifikációkat összevetve lényegesen jobb, mint az alap 14-es modell. Az, hogy a sima, kicsivel 600 ezer forint alatti 14 Pro, vagy a fölé belőtt 14 Pro Max éri meg jobban, már inkább egyéni preferencia kérdése. Személy szerint az alap 14 Proval is bőven el tudnék dolgozgatni évekig. Nem olcsó mulatság, csak remélni tudom, hogy a Lightning csatlakozótól előbb vagy utóbb elbúcsúzik az Apple, de ha valaki komoly, több év után megtérülő, multifunkcionális befektetésként tekint az okostelefonra, és szükséges számára a csúcsminőségű kamera, nem érdemes sokat gondolkoznia rajta.

A készüléket az iCentre biztosította a teszthez, köszönjük!