pcguru-ajanlott2590x150.jpg

Amikor előbb egy exkluzív bécsi eseményen, majd személyesen is kipróbálhattam a Huawei tavalyi, nova 9-es modelljét, kifejezetten elégedett voltam a tapasztaltakkal. A telefon egy elegáns, precíz és erős készülék volt, mely számos kényelmi funkcióval próbálta meg a saját oldalára billenteni a mérleg nyelvét az olyan negatívumok miatt, mint a Google szolgáltatások, illetve az 5G támogatás hiánya. Egy évre rá lehetőségem nyílt hasonlóan tesztelni az új, nova 10-et is, mely bizonyos szempontokból folytatta az előző által is követett tendenciát – viszont megpróbálta áthidalni azokat a problémákat is, amelyek vélhetően visszatartják a felhasználókat a szériától.

Megjelenését tekintve egy 162,18x73,91 mm-es, mindössze 6,88 mm vastag készülékről van szó, mely súlyra alig 168 grammot nyom, ezzel pedig az egyik legkarcsúbb és legkönnyebb okostelefon, amelyhez az utóbbi időben szerencsém volt. A 6,67 colos, 120 Hz-es, ívelt élű, 2400 × 1080-as felbontású OLED kijelző aránya a vázhoz viszonyítva 89,6%. A modell egyik legnagyobb erősségét a kamerák képviselik: az előlapi 60 megapixeles felbontással, míg a hátlapi kameraszigeten a fő 50 megapixeles, a széles látószögű 8 megapixeles, a makró pedig 2 megapixeles felbontással rendelkezik. Csupán annyi a dolog szépséghibája, hogy míg az előlapi alig észrevehetően simul a kijelző alá, addig a hátlapi kamerasziget olyan, mintha a tervező egy apró, elforgatott webkamerát nyomott volna a készülékbe.  A támogatott maximális videofelbontás pedig 4K, 30 fps sebességgel. A burok alatt 8 magos Qualcomm Snapdragon 778G processzor lapul, 128 GB-os tárhellyel, 8 GB rendszermemóriával, illetve egy 4000 mAh kapacitású akkumulátor, mely 66 W-os töltési sebességgel ismét meglehetősen gyorsan eléri a maximális töltöttséget. Külső csatlakozókból mindössze egy USB-C kapott helyet, a nova 10 pedig természetesen dual sim kártya támogatásra is képes.

Csak fotózok és filmezgetek

Az alapból telepített EMUI 12 operációs rendszerrel továbbra is meg voltam elégedve, szép, kényelmes, a csoportokba/szirmokba rendezhető alkalmazásokkal pedig lényegesen áttekinthetőbb a lista, amellett, hogy rengeteg hasznos alkalmazás már csak a letöltésre vár az első indítás után. A videó- és képrögzítési funkciók révén a nova 10 továbbra is álom eszköz a tartalomgyártók számára. A nova 9-ből visszatért az előlapi és hátlapi kamerák váltogathatósága felvétel közben, emellé került a kimagaslóan erősre sikeredett Night Mode, illetve olyan új opciók, mint a Portré Videó, amely a portréképekhez hasonlóan egy, az előtérben elhelyezett tárgyra vagy személyre fókuszál, miközben a háttér elemei homályosabban jelennek meg.

Ezt egészíti ki az AI-támogatott alanykövetés is, melynek, ha beállítjuk a felvétel célpontját, hat másodpercen át még azután is próbálja megkeresni és újra fókuszba helyezni, hogy eltűnt a képből a kamera elmozdulása vagy valamilyen akadály miatt. A színes funkcióhalmaz talán egyetlen hátránya, hogy ezek előkerítése és megfelelő beállítása nem minden esetben a legkézenfekvőbb, és nem is biztos, hogy mindet ki tudom próbálni, ha a tesztelés során nincs egy részletes fejtágítás, amin elmagyarázták ezek pontos működését és lényegét. Tartalomgyártók, bloggerek és vloggerek számára még fontosabb szempont, hogy az akkumulátor kimondottan jól bírta a gyűrődést, 9-10 órán át még intenzív használat mellett is töltés nélkül tudtam dolgozni a telefonnal.

Teret a Google-nek

Ezen a ponton lezárhatnám a cikket valahogy úgy, mint tavaly, miszerint az új Huawei telefon nagyon erős lett, ár-érték arányban különösen jó választás azoknak, akik számára a videózás és fényképezés az elsődleges szempontok közé tartozik egy okostelefon kiválasztása során. Csak épp a Google szolgáltatások, illetve az 5G támogatás hiánya miatt a konkurensekhez képest sajnos eredendő hiányosságai vannak, amelyeket még a Huawei egyre erősödő saját infrastruktúrája sem tud pótolni. A nova 10 azonban ilyen téren tartogat pár újdonságot: az App Gallery-ben egyrészt felbukkannak olyan alkalmazások, amelyek hivatalosan nem lennének elérhetőek, ám egy harmadik félen keresztül telepíthetőek. Emellett a készüléken eleve fent van a Gspace, mely a háttérben végzett ügyeskedések révén lényegében lehetővé teszi, hogy a készülékre varázsoljunk olyan appokat, mint a Gmail, a YouTube, a Facebook, az Instagram és mások. Ezek hivatalosan amúgy nem elérhetőek Huaweien, ellenben egy okostelefononnál a mindennapos használat, munka szempontjából elengedhetetlenek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A tapasztalataim ezzel az újítással azonban kissé felemásak: igen, egyértelműen jó, hogy a Huawei tervezői is belátták, hogy mindent nem lesznek képesek saját égisz alatt pótolni, a kipróbált appok pedig működtek is. Azonban a dolog etikai kérdései mellett (a Google szolgáltatások és egyéb appok hiányának sosem technikai akadályai voltak) felmerül a fenntarthatóság is, hiszen a Google kimondottan az a cég, amelyik az utóbbi év során még a third-party, különböző kényelmi funkciókat biztosító alternatív YouTube alkalmazásokba is páros lábbal beleállt. Illetve, bár a kipróbált applikációk működtek így, bizonyos esetekben ez a funkcionalitás kissé instabilnak tűnt, a Dead By Daylight mobilos változatában például a bejelentkezéssel egy frissítést követően adódtak problémák.

Nyilvánvaló, hogy a Huawei nagyon jó irányba halad, ár-érték arányban pedig még mindig egyértelműen ajánlani tudom a nova 10-et. Főleg – ahogy fent is írtam – a tartalomgyártás támogatása sikerült kimagaslóan jól. A Gspace- és a third-party app-támogatás egyértelmű lépés a jó irányba, ám mind a módszer fenntarthatósága, mind az 5G hiánya miatt a hosszú távú perspektívával kapcsolatban sajnos vannak kétségeim.