Az önálló márkává vált Honor idei két középkategóriás készüléke nem sikerült túl fényesen, most azonban megérkezett a kínai gyártó új zászlóshajója, ami kiköszürelheti a csorbát. A Magic 4 Pro a Magic 4 Lite sokkal nagyobb tudású testvére, jó dizájnnal, szép kijelzővel, illetve néhány erősen megkérdőjelezhető gyártói döntéssel.

img20220918145913burst000cover.jpg

Súlyos szépség

Már a Honor Magic 4 Pro csomagolása is egy prémium kategóriás készülék hatását kelti: fekete doboz, melynek leemelhető felső részén ezüst betűk hirdetik a nevet. Ahogy az lenni szokott, egyből a telefont lehet megpillantani, alatta pedig a hozzá járó tok és sok olvasnivaló lapul, valamint egy féltégla méretű hálózati csatlakozó, valamint a hozzá tartozó töltőkábel: csupa olyan dolog, amit a nagyok már előszeretettel kispórolnak ki a „környezettudatosság” jegyében.

Már a benne lévő hardver is jól mutatja, hogy a csúcskategóriát képviseli a telefon: Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1. processzor, 8/12 GB RAM, 256 GB háttértár, Adreno 730 GPU és egy gyönyörű, 6,81 hüvelykes, 1312x2848 pixel felbontású, hajlított kijelző. A készülékbe két nano-SIM kártya helyezhető, a tárhely pedig micro-SD kártyával sajnos nem támogatható meg. A méret azt is jelenti, hogy a Honor Magic 4 Pro-nak van egy komoly súlya is: majdnem 220 grammot nyom.

img20220918142810.jpg

A telefon bekapcsolása után az Android 12 fogad, amit a Magic U.I. 6.0-s verziójával alakított át a gyártó. Ez még mindig tartalmazza a Huaweire jellemző jegyeket: egyes alkalmazások alatt egy apró vonal található, amely újabb almenüt hoz elő, így könnyen ki lehet tenni egy-egy widgetet, akár egy órát, vagy egy jegyzettömböt, akármit. Ez azt is jelenti, hogy a telefon remekül testre szabható, rengeteg dolgon lehet változtatni a színmódtól kezdve, a betűk nagyságán át egészen az e-könyv olvasómód bekapcsolásáig, és a biztonsági opciókig (kijelző alá helyezett ujjlenyomat olvasó, 3D arcfelismerés, pin-kód, jelszó). A telefon a szokott programokkal van gyárilag ellátva: Tiktok, Facebook, Honor Club, Netflix, a teljesen felesleges tükör, melyeken kívül természetesen mindenki azt telepít rá, amit csak szeretne.

A mobil használata egyébként nagyon kényelmes, minden pillanatok alatt megnyílik, az alkalmazások közötti váltásban nincs megakadás, villámgyors, az összes szükséges adatkapcsolati móddal rendelkezik. A Wifi 6-nak köszönhetően a routertől három betonfalnyi távolságra a több mint két gigás Asphalt 9-et is villámgyorsan letöltötte és futtatta. Az adaptív OLED kijelző gyönyörű képet ad, mind játék, mind tartalomfogyasztás közben. Tiszta élvezet rajta Youtube Premiumot, Netflixet nézni, extra lehetőségként az úgynevezett video enhancer pedig még simább képet tudunk elővarázsolni. Az viszont kérdés, hogy a többi streaming szolgáltatóval miért nem lehet ezt megtenni?

honormagic4prosettings.jpg

És ha már tartalomfogyasztás: a sztereó hangszórók kifejezetten erősen szólnak, telefonálás közben is tiszta és érthető volt a beszéd mindkét oldalon, a Honor Magic 4 Pro másik nagy előnye pedig a 100 wattos vezetékes és anélküli töltés. Bár a 4600 mAh-s akkumulátor átlagosan egy/másfél nap után kiált energiáért, a töltő 30 perc alatt képes telepumpálni a telepet. Hasonló eredményt ad a vezetékmentes töltőállvány is, amit ugyan megkaptunk kipróbálásra, de a cég hazánkban ezt nem forgalmazza – pedig kellene.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Pro készülék, pro kamera

Ez a pro kamera csak a Honor Magic 4 Lite-hoz képest az, a versenytársakhoz mérve csupán a kötelezőt hozza. A kör alakú kamerasziget ennek a telefonnak is a legszembetűnőbb része, viszont végre tényleg lehet vele jól fényképezni, minőségi képeket készíteni. 50 MP-es széles (f/1.8) és ultraszéles (f/2.2), 64 MP-es (f/3.5) telefotó lencsét kapott a készülék, és amiért mindig morogni szoktunk: a szuper makró mód ezúttal tényleg vállalható felvételeket tud készíteni. A vonalélesség jó, ahogy a dinamika és a színek is, a negatívum, hogy nincs képstabilizátor (kivéve telefotó), ami csökkentené a képremegést videózás mellett.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Videóból van Full HD (16:9), 4K (21:9) és 4K 16:9-es képaránnyal. Harminc és hatvan fps-sel is tud rögzíteni, szóval ezzel a készülékkel alaposan kiélhető a kreativitás, mind mozgókép, mind fénykép esetében. A lencse, ha mosolyt lát, automatikusan rögzít, így garantáltan nem maradunk le a legvidámabb pillanatokról sem.

Két év. Két év?

Szóval itt van ez a Honor Magic 4 Pro, ami egy nagyon jó készülék, tényleg. De akkor mi volt a bevezetőben említett megkérdőjelezhető gyártói döntés? Egyrészt egy zászlóshajónak szánt telefontól elvárnánk, hogy a kamera tartalmazzon képstabilizátort, de ez csak a kisebbik gond. A nagyobb az, hogy a Honor Magic 4 Pro közel 470 ezer forintba kerül, ezzel együtt pedig csak 2 év szoftveres támogatást kap, ami elég karcsú. A Xiaomi 12 50 ezer forinttal kevesebbért 3 évig ad szoftverfrissítést, a Realme valamivel kisebb tudású (Snapdragon 870 5G, Adreno 650) telefonját (GT Neo 3T) 250 ezer forinttal olcsóbban adja, almafronton pedig ott van az iPhone 13, aminek 256 gigás verzióját 450 ezer forintért árulja a cupertinói techóriás, legalább fél évtizedes szoftvertámogatással (iPhone 8 Pluson jelenleg az iOS 15.6 csücsül). 

Látszik, hogy a Honor erősen küzd, hogy oda kerüljön, ahol a Huawei volt még a kereskedelmi embargók előtt, de a márkaértéke még nincs akkora, hogy ez az ár indokolt legyen, különösen a fenti döntések miatt. Ennek ellenére ez egy jó telefon, kifejezetten tetszett, és ajánljuk is, de leginkább csak akkor, ha már jó nagyot esett az ára.