A Huawei az utóbbi években leginkább az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt szerepel a közbeszédben. Ez az oka annak, hogy a gyártó telefonjai elvesztették a Google alkalmazásait, ami a Huaweinek rendkívül fájdalmas lehetett, de a cég nem adta fel, és saját rendszer fejlesztésébe kezdett. Igaz, a Harmony OS egyelőre nem jelent meg a telefonokon, azokon még mindig a Huawei által átalakított Android, az EMUI fut. A médiában megjelent értékelések alaposan leírták a telefont, de valóban olyan rossz a helyzet, mint azt a tesztek mutatják?

img20220216075646-masolat.jpg

Félgoogle

A Huawei magyar képviseletétől a telefon végleges verzióját kaptuk meg: ahogy az lenni szokott, a doboz tetejét leemelve azonnal a készüléket pillanthatjuk meg, alatta egy rakás papír, az alatt pedig a töltő és az USB Type-C kábel pihen. SIM-tű és egy átlátszó tok segíti a használatot: a SIM tálca a készülék alján található: két nano-SIM kártyát, vagy egy nano SIM-et és egy nano-memory kártyát lehet behelyezni a telefonba, ami egy kifejezetten üdvözölendő dolog, tekintve, hogy a legtöbb prémium kategóriás telefon már régen maga mögött hagyta a bővítés lehetőségét.

Qualcomm Snapdragon 888, 8 GB RAM, 256 GB háttértár és egy ADRENO 660 GPU: ez a Huawei P50 Pro hardver-specifikációs listája. Igaz, a Snapdragon 888 már nem a legújabb processzor, amit egy telefonba lehet tenni, de ez senkit se zavarjon, hiszen ebben még évekre elegendő tartalék van. Ami nagyobb gond, hogy a készülék nem tud 5G-s hálózatokhoz csatlakozni, miközben ezen hálózatok fejlesztése egyre gyorsabb ütemben halad még hazánkban is.

A telefon tervezésébe egyébként egyszerűen nem lehet belekötni: üveg az egész, az előlapot elfoglalja a teljes, ívelt és gyönyörű, OLED, 1228x2700 pixeles kijelző, míg a hátlap szintén fényes üveg. Éppen emiatt elképesztő módon gyűjti az ujjlenyomatokat. Jótanács: a telefon kivétele után azonnal helyezzétek fel rá a védőtokot! A kamerasziget a P50 Pro egyik leglátványosabb és egyben legfontosabb része, ami nem csoda: a P- és a Mate-sorozat mindig is kiemelkedő fotós képességeiről volt ismert, és ez most sem változott.

weight-phone.png

Na, de mit tud a telefon, és hogyan működik Google nélkül? Van rajta Gmail? El lehet érni a Play áruházat? Hogyan lehet telepíteni Netflixet? A Huawei kénytelen a HMS-t (Huawei Mobile Services) fejleszteni, az AppGalleryben már most rengeteg alkalmazás megtalálható: a bankok, mobilszolgáltatók, hírportálok appjait egy pillanat alatt telepíteni lehet, míg a példaként felhozott Netflixet az apkmonkey oldaláról lehet megszerezni. A márkaképviselet tájékoztatása szerint ezek is biztonságos letöltést kínálnak, na meg két plusz kattintást kérnek, hogy a külső oldalakról származó dolgok telepítve legyenek. A Petal Search és a Petal Térkép is használható, igaz, utcakép nincs, viszont a pozíciót pillanatok alatt belövi, és a navigáció is működik, az útvonalak többségét remekül megtalálja.

Na és mi a helyzet a Google szolgáltatásaival? A Google Mail elérhető a Huawei Mailen keresztül, ide egyébként felvehető Yahoo! vagy Outlook fiók is. A Huawei Mailen keresztül akármennyi Google Mail-fiók hozzáadható a telefonhoz, kisebb szépséghibája a dolognak, hogy a levelek ömlesztve jelennek meg, a kategóriákra (bejövő/közösségi/frissítések/promóciók) bontás nem működik, ahogy a szinkronizáció sem. Az AppGalleryből letölthető Gspace pedig kerülőúton kínál hozzáférést a Play áruházhoz és az ott lévő alkalmazásokhoz. A tolakodó, minden indításkor megjelenő reklámok azonban bekavarnak (szerencsére előfizetéssel ezek eltüntethetők), és az alkalmazások telepítése egy kicsit bonyolultabb, mint az Appgallery esetében. Ezeket egy parancsikont létrehozva már normál módon lehet használni.

nevtelen-1.jpg

A telefon egyébként villámgyors, vannak benne remek alkalmazások, például a fordító, mely két tucatnál is több nyelvet ismer, és összetett mondatokat is képes hanggal elmondani a kívánt nyelven – ha esetleg külföldre mentek, ez nagyon hasznos funkció! A sztereó hangszóró szépen és erősen szól, van kijelző alá tett ujjlenyomat-olvasó, Wifi, NFC, infra, GPS mindennel, illetve 66 Wattos gyorstöltés. Ez 30 perc alatt 75%-ot rak az akkumulátorba, míg 50 perc kell a 100 %-os töltöttséghez.

Fotó-mester

A Huawei P50 két kameraszigete összesen 4 lencsét rejt: egy 50 MP-es, optikai képstabilizátorral ellátott, f/1.8 rekesznyílású kamera, egy 40 MP-es, monokróm kamera, egy 13 MP-es ultraszéles látószögű kamera és 64 MP-es telefotó lencse ad lehetőséget arra, hogy mindenki kiélhesse kreativitásának maximumát. Az élethűséget segíti a képfeldolgozásban szerepet játszó XD Optics és True Chroma technológia: a képek remekül néznek ki, különösen nappali fényben. A részletesség, a vonalélesség, a dinamika egészen kiváló, de még este is vállalható képet képes készíteni. A galériában több kép is zoommal készült, az alábbi eredménnyel.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Persze van szelfikamera is, ami normál és széles látószöget egyaránt kínál, meg 4K-s videót is. A kameraszoftver a megszokott lehetőségeket rejti, meg néhány extrát: ilyen például a horizont-jelző, amit minden gyártó számára kötelezővé tennénk.

Lecsúszva a dobogóról 

Dícsérendő, hogy a Huawei megpróbál életben maradni a prémium okostelefonok piacán. A HMS ugyan egyre több, a mindennapi életben használt alkalmazást tesz elérhetővé, és kerülőúton beszerezhető Google applikációkat is lehet találni. Azonban a 450 ezer forintos ár borzasztóan sok egy olyan okostelefonért, amelyből olyan alapvető dolgok hiányoznak, mint az 5G technológia, amit már 100 ezer forint alatti készülékekben is meg lehet találni. Ha valaki együtt tud élni a GMS hiányával, akkor a Huawei P50 Prónál jobb készüléket nem találhat, de a legnagyobbak játékába (Apple, Xiaomi, Samsung) a cég csak akkor tud újra beleszólni, ha valamilyen csoda folytán az USA feloldja a gyártó ellen hozott kereskedelmi szankciókat.