Mint azt Obo kolléga híréből is ismerhetitek, a Six Day in Fallujah a 2003-as iraki háború egyik legvéresebb és legkegyetlenebb eseményét hivatott bemutatni, a maga valóságában. Már két nappal a hivatalos bejelentés után fellángoltak a viták a játék körül, ahogy arról a GamePolitics portál is beszámolt; veteránok, a harcokban elhunyt katonák hozzátartozói és békeszervezetek is felháborodásuknak adtak hangot. Egy, a háborúban elesett angol tengerészgyalogos édesapja például úgy nyilatkozott, hogy elhibázott döntésnek és ízléstelenségnek tartja a dolgot; az eset a történelemkönyvekbe való, és nem arra, hogy olyanok szórakozzanak rajta, akik egy kis izgalmat keresnek. Hozzátette, hogy rágondolni sem mer, mi történik akkor, ha a játék egy fanatikus muszlim kezébe kerül... Kijelentette továbbá azt is, hogy mindent megtesz azért, hogy ha nem is világszerte, de legalább az Egyesült Királyságban betiltsák a terméket. Nos, úgy tűnik, ez utóbbin már nemcsak ő gondolkodik, hanem a kiadó is.

A múlt héten Frankfurtban került sor a Konami Gamer's Day című rendezvényére, melyen a japán óriás európai divíziójának tisztségviselői a német GamePro, illetve a holland De Telegraf portálnak nyilatkozva elárulták, hogy még nem tudják, milyen szintű lesz az erőszak az Atomic Games termékében, hiszen amikor a kiadási szerződés megköttetett, még csak a koncepciók és a technikai demók készültek el, ezért amint játszható verzióhoz jutnak, megnézik azt, és ha úgy döntenek, hogy leveri az általuk felállított lécet, nem fogják kiadni a kontinensen, illetve akkor is így tesznek majd, ha az iszlám közösségek képviselői felemelik a szavukat ellene, mivel nem akarnak ebből semmiféle botrányt (utalva nyilván a hatalmas vihart keltő dán Mohamed-karikatúrák esetére).

Azt már én teszem hozzá, hogy csodálkoznék, ha egy negatív döntés után csak Európában állnának el a kiadástól. Amerikában sem boldog mindenki a játék kapcsán, a muszlimok pedig nyilván szintén nem ismernek határokat ebben a témában; az ausztrálokat ismerve ott már látatlanban és előre is betiltották a címet, maximum tehát Afrika és Ázsia nem iszlám országaiban lehetne eladni. Ha viszont a Konami végképp beijed és felbontja a szerződést, félő, hogy egy kiadó sem fogja felvállalni a projektet, amely így vagy a kukában végzi, vagy az Atomic Games (amely a „negatív reklám is reklám” alaptézis értelmében kis túlzással ismertebbé vált ez alatt az egy hét alatt, mint a fennállása óta eltelt két évtizedben, legalábbis a szélesebb értelemben vett nagyközönség számára) „partizánakcióban” saját maga jelenteti azt meg, elvégre egy „indie” játék, az ingyenes Kuma War már két éve tartalmazza a fallúdzsai események feldolgozását egy küldetés erejéig, csak ugye az nem kapott ekkora nyilvánosságot...