Hellgate: London – halloweenre!A frissen kiadott sajtóközlemény szerint a játék Észak-Amerikában október 31-én, Európában november 2-án debütál PC-re. A dátum nem véletlen, hiszen október utolsó napja halloween, azaz mindszentek napja, amely a jenkiknél ugyebár sátoros ünnep, mindenféle rémes események kötődnek hozzá, horrorfilmek kedvenc időpontja (lásd ugye a Halloween című filmet, de például a Buffy-szériában is volt egy ilyen rész). Bill Roper, a Flagship vezére is ezt emelte ki (őt idézve: „nagy móka lesz ekkor kiadni a játékot”), hozzátéve persze, hogy ezzel a plusz idővel (korábban szeptember 14-ről volt szó) még több bétatesztelésre van lehetőségük, így remélhetőleg még jobb lesz a cucc is. Hozzáteszem, nem lett egyszerűbb a dolguk, hiszen lassan minden fontos és döbbenetes cím novemberben fog érkezni, így nagyon sűrű 11. hónapunk lesz, az tuti.

Addig is nézegessétek a nemrég kiadott, egész pofás borítót. Ezen két dolgot is észrevehettek: egyrészt, hogy még nincs meg a hivatalos ESRB / PEGI besorolás, egyelőre a biztonsági „18+” kategória van érvényben, a másik az EA e címhez igazított, igen stílusos logója, melyet balra fent nagy méretben is megcsodálhattok. Egyelőre ennyi, lehet tovább dobálni a pénzt a malacperselybe, szükség lesz rá...