Az biztos, hogy engem megragadott a Hellgate: London, és szinte az is biztosra vehető, hogy Greg5-tel együtt kemény kettőre tehető a szerkesztőségünkben azoknak az embereknek a száma, akik örömmel gondolnak a Flagship stúdió akciószerepjátékára. Úgy látszik csak az ortodox hack 'n' slash - illetve, legyünk pontosabbak, Diablo - rajongók voltak képesek megbocsátani azt a fiaskót, amit az egész játék jelent az elvárásokkal szemben, a hibáktól, és a furcsaságoktól függetlenül azonban egy szórakoztató, és főképp régi időket idéző vérengzésről beszélünk, amivel kapcsolatban rengeteg negatívumot lehet felsorolni, leszámítva talán a hangulatát. Megérkezett a szokás szerint "öntöltős" folt, amely a magányos élményekre koncentrál: javították az inventory felhasználói felületét, a memóriaszökési problémákat, főképp az állomásokon jobb hangokat vertek a felhasználói felület alá, valamint rengeteg képességen csiszoltak. (Csak ízelítőképpen: a Guardiansok gyógyítása már nem hat mérgezetten, az idézők Reapere most már normális "cooldown"-nal dolgozik, de a mérnök is komoly javításon ment keresztül.) Ezeken felül finomították a küldetéseket, javítottak a tárgyakon, a szörnyeken, a környezeten, egy szó, mint száz, egy kicsit még jobbá varázsolták a londoni pokoljárást.