A Heroes of the Pacific folytatásáról az első hír még 2007 decemberében röppent fel. A korábban IR Gurus néven futott ausztrál csapat nevet változtatott, és nagy lendülettel nekilátott, hogy új generációs konzolokra, illetve PC-re elkészítsen egy minden tekintetben kiemelkedő légi akciójátékot.

A következő hír 2008 augusztusában érkezett, mely szerint a Red Mile Entertainment gondozza a projektet az Atari támogatásával, ami nagyjából annyit jelentett, hogy az RME bábáskodik a cucc felett (produceri munkák, marketing, és a többi), a jenki óriáskiadó pedig a pénzt adja ehhez. Akkor az „atyák” idén márciusra ígérték a program megjelenését.

Aztán megtörtént a baj. Idén februárban a Red Mile bejelentette, hogy komoly pénzügyi zavarba kerültek, ami miatt úgy a HoE, mint a szintén általuk gondozott, UE3 motoros Sin City-adaptáció léte veszélybe került. Ennek hátterében egy komoly szívatás áll: az Atari megnyugtatta a srácokat, hogy minden baba, ők megelőlegeztek negyedmillió dollárt a Transmission Games csapatának a repülős móka hegesztésére, ezek után a jenki mogul egyszerűen mindenféle indoklás nélkül kihátrált a szerződésből, komoly slamasztikában hagyva a „vörös mérföldes” bandát, amely persze azóta az Atari elleni peren gondolkodik, már ha lesz hozzá pénze, hiszen ahhoz, hogy lábon tudjanak maradni az elkövetkező 2-3 évben, durván tízmillió dollárt kellene összekaparniuk...

Nos, most picit mindenki megnyugodhat, ugyanis a Ubisoft tegnap San Franciscóban bejelentette, hogy megvette a Heroes over Europe kiadási jogát. A franciáktól ugyebár nem áll távol a műfaj, hiszen az ő szárnyaik alatt és fejlesztésében jelent meg a Tom Clancy's HAWX, illetve a Blazing Angels is, így tulajdonképpen saját maguknak teremtenek konkurenciát, de ők tudják, nyilván van helye a piacon több ilyen cuccnak is.

Heroes over Europe: a Ubisoft légvédelmével

A HoE kampánysora, hogy kicsit beszéljünk végre magáról a játékról is, London bombázásával nyit és Berlin elfoglalásával zárul, e két esemény között pedig ott lehetünk minden fontos légi harcban és ütközetben Európa füst borította és lövedékek szaggatta egén. Az ígéretek szerint jó adag intenzív „dog fight”, azaz légi csata vár ránk olyan mókákkal, mint az „Ace Kill” mód, amely parázs közelharci szituációkba hajszol minket saját ízlésünk szerint felpimpelhető gépeinkkel, mindeközben az új, direkt ehhez a címhez írt motor igyekszik megteremteni a látványos külsőségeket (a srácok, legalábbis saját állításuk szerint úgy a helyszíneket, köztük a Francia-Alpokat vagy az angol és a német fővárost, mint a korabeli repülőgépeket a lehető legrészletgazdagabban és valósághűbben modellezték le). Aki pedig online is szeretné kipróbálni hajózótudását, többféle játékmódot kínáló 16 fős multis meccseken vitézkedhet, és bonthatja elemeire (szó szerint, hiszen egy külön alrendszer felel a valós sérülésekért) ellenfelei masináit.

Az immár tehát a franciák által gondozott Heroes over Europe az új gazda kiadási terveinek megfelelően idén szeptemberben érkezik PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.