November huszadika a nagy nap, ugyanis ekkor fog megjelenni a Hitman: Absolution, lgalábbis az USA-ban, Európában további három napot kell rá várnunk. Az új rész az eddigieknél jóval személyesebb történetet tár elénk, melynek középpontjában egy sötét összeesküvés és árulás áll. A főszerepben természetesen továbbra is a híres 47-es ügynököt találjuk -- az eltelt évek alatt azonban sok változáson esett át szeretett bérgyilkosunk: emberünk brutálisabb és erőszakosabb lett, ami a játékmenet szempontjából azt jelenti, hogy nem feltétlenül kell az árnyékokban meghúzódva teljesíteni a pályát, fegyvert forgatva  is épp ilyen sikeresek leszünk.

Ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy a hagyományos módszereket tiszteletben tartva, csendben végezzük el a feladatunkat, s erre minden eszköz a rendelkezésünkre is áll, vagyis lesz hangtompítós fegyverünk, zongorahúr a zsebünkben, és alkalom arra, hogy a leterített ellenfelünk ruháját magunkra öltve elvegyüljünk a tömegben.



Az IO Interactive továbbá bejelentette azt is, hogy a GameStop közreműködésével kiadják a Hitman: Sniper Challenge című játékot. Azok, akik a szóban forgó boltban rendelik elő a Hitman: Absolutiont, azonnal megkapják a minijátékot, melyben az a feladatunk, hogy minél gyorsabban és minél hatékonyabban intézzük el Richard Strongot és testőreit. Az eredmények felkerülnek egy ranglistára, melynek első két helyezettjét kirepítik Koppenhágába, hogy találkozzanak a fejlesztőkkel. A verseny csak észak-amerikai játékosokra vonatkozik.