Az Overkill végre hivatalosan is bejelentette a Payday 2-t, sőt rögtön kaptunk egy nagyon hangulatos, A sötét lovag című filmet idéző kedvcsináló videót, plusz egy rakás információt. Noha az első rész is igazi kultuszjátékká vált, a folytatás minden téren igyekszik kitolni a határokat, hogy olyan programot kapjunk, ami méltó a címben feltüntetett 2-es számhoz.

Szerepjáték rablóknak

Talán furcsa elsőre azt olvasni, hogy az Overkill a Diablo-sorozatból merítette a legtöbb inspirációt a folytatáshoz, de ha közelebbről megnézzük a Payday 2 játékmenetét, megértjük, mire gondoltak a fejlesztők. A játék most is egy négyfős kooperatív módra kihegyezett FPS, melyben a tökéletes rablás kivitelezése a cél. Kiszemelünk egy klassz ékszerboltot, bankot, postát, akármit, megtervezzük az akciót, majd igyekszünk a legkevesebb áldozatot követelő betörés során egy nagy halom pénzt zsákmányolni. A játszható karakterek azonban nem egyformák, hanem osztályokra bonthatók, saját különleges képességekkel és eszközökkel, melyek a rabolt pénzből tovább fejleszthetők, javíthatók. Az osztályok saját képességfát kapnak, melyek külön-külön fejlődnek, szóval nem kell attól tartani, hogy egyszer csak kifogyunk a tartalomból.

A négy karakterosztály ráadásul remekül kiegészíti egymást. A Mastermindnak nevezett, lélektani hatásokkal operáló bűnözőgéniusz például remekül szót ért a túszokkal, hamarabb megadják magukat neki és jobban hallgatnak rá. Ugyanakkor a szép szavak semmit sem érnek megfelelő technikai tudás nélkül. Még szerencse, hogy itt van nekünk a Technician, aki minden létező zárat vagy széfet fel tud törni, sőt, laptopokból és telefonokból további fontos információkhoz juthat. A Ghost remek beépített ember, aki könnyen elhiteti magáról, hogy hétköznapi járókelő, így könnyen feltérképezi a terepet, de megfelelő tűzerő nélkül persze nem ér semmit. Szóval, ha nem dolgozunk össze, akkor buktuk a balhét, és ezen bizony még a többszöri újrajátszás sem segít majd.

Ismétlés a tudás atyja

Minél jobbak és fejlettebbek vagyunk ugyanis, annál keményebb melók nyílnak meg, a sima rablástól kezde a kokaincsempészésen át egészen az emberrablásig. Mi több, a küldetések tele vannak véletlenszerűen generált elemekkel. A riasztók vagy az őrök sosem ugyanott állnak, és még az is lehet, hogy a menekülésünket biztosító autó is másik sarkon fordul be a második nekifutáskor. A civileket és a zsarukat kidolgozott mesterséges intelligencia irányítja, ami miatt persze teljesen kiszámíthatatlanok. Nem lesz hát könnyű dolog mindent a terv szerint csinálni. Igaz, ha bejön a számításunk, akár egy pisztolylövés nélkül is meg lehet szerezni a zsákmányt, de ehhez összetett stratégia, állandó kommunikáció szükséges. Természetesen szóló játékmód nem kerül a Payday 2-be, de ez nem is baj, ezt a programot alapvetően a kooperatív játékélmény kedvéért tervezték meg.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Payday 2 tehát minden létező elemében igyekszik felülmúlni az első részt. Sajnos azt nem tudjuk, mikor jelenik meg a program, de az biztos, hogy PC-n, PlayStation 3-on és Xbox 360-on játszhatunk majd vele, és kizárólag digitális úton lehet hozzájutni. A fenti információkat az IGN.com és a VG247 persze megfejelte egy-egy exkluzív fejlesztői videóval is, melyekben sok játékelem élőben is bemutatkozik. Érdemes hát végignézni őket, tessék lapozni és bámészkodni!

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!

1 2