A The Last of Us Part 2 Remastered-ből kiderül, hogy a hógolyócsatát, amelyet Dina és Ellie vív néhány jackson-i kisgyerek ellen, eredetileg "Clicker Tag" játéknak szánták és jóval sötétebb hangvételű lett volna. A The Last of Us Part 2 Remastered egyik nagy újdonsága, hogy olyan kivágott pályarészeket is tartalmaz, amelyek technikai okokból kimaradtak az eredeti, 2020-as kiadásból. Ezek közül az első Jacksonban játszódik és fejlesztői kommentárokat lehet meghallgatni, miközben végigjátsszuk. Az egyik ilyenből derül ki, hogy a játék elején lévő hógolyócsatának valójában jóval sötétebb hangvétele volt.

Banun Idris, a Naughty Dog játéktervezője meséli el, hogy a "Clicker Tag" játék eredetileg egy harci-tutorial rész lett volna, és akkor került a játék elejére, amikor a Jackson-ban lévő táncjelenetet kivágták. A hógolyózást csak később alakították ki, eredetileg ez egyfajta fogócska lett volna, amiben az egyik kisgyerek Kattogónak adja ki magát, a többiek pedig előle bujkálnak. Idris szerint a jelenet egyszerre szolgált volna tutorialként és mutatta volna be, hogy ennyi évvel az apokalipszis után az emberek hogy viszonyulnak a fertőzöttekkel teli világhoz. Rettegnek a Kattogóktól, ugyanakkor játékokban is megidézik őket. Végül az ötletet lecserélték a jóval barátságosabb hógolyózásra.