A The Last of Us Part 2 egy elég megosztó játék lett. Egyesek odáig voltak érte, mások pedig úgy vélték, hogy egyszerűen nincs semmi súlya és a benne átélhető bosszúhadjárat sem fut ki sehová. Közel négy évvel a megjelenése után talán már belemehetnék spoilerekbe, de direkt nem teszem. A játék történetét mindenkinek magának kell felfedeznie és átélnie, a végén pedig levonhatja a konklúziót, hogy megérte-e a beleölt órákat. Mikor kiderült, hogy érkezik a The Last of Us Part 2 Remastered, többen csak legyintettek, hiszen az első rész is kapott már több újrakiadást, így csak idő kérdése volt, hogy a folytatással is ezt fogja tenni a Sony. Igen ám, de időközben a széria – és most már az HBO sorozata – mögött álló Neil Druckmann elejtett olyan megjegyzéseket, amik szerint teljesen új játékmód, fejlesztői kommentárok, valamint korábban kivágott pályarészek is bekerülnek ebbe a kiadásba – ez pedig már elég volt ahhoz, hogy én is felkapjam rá a fejem.

A több mint 300 Év játéka díjat begyűjtő The Last of Us Part 2 ugyanis számomra legalább annyira meghatározó alkotás, mint 2013-as elődje. Ellie bosszúhadjárata, valamint az új karakter, Abby (akit Kaitlyn Dever fog alakítani az HBO-sorozat második évadában) bevezetése a szériába nálam mindent vitt 2020-ban és most, 2024 elején is elementáris erővel csapott le némelyik játékbeli jelenet. A történetbe most nem mennék bele részletesebben, hiszen akit ez érdekel, az nyugodtan olvassa el Böjti tesztjét. Inkább nézzük meg, mit kínál a Remastered-kiadás! Nos, elindítva rögtön azt, hogy importálhatod a mentésedet a PS4-es verzióból. Ezzel azonnal megkapod az ott megszerzett trófeák PS5-ös változatát, valamint természetesen a sztori is arra a pontra ugrik, ahol abbahagytad az előző generációs konzolon. Nálam négy éve kipörgött a cucc, így rögvest megkaptam minden extrát, szóval direkt Új játék+-on mentem neki ismét a seattle-i kalandoknak.

A Remastered-verzió teljes mértékben a PlayStation 5-re készült. A látvány olyan részletgazdag és fotórealisztikus, hogy szinte lemászik a tévéképernyőről, a HDR-képes tévéket pedig azonnal érzékeli és felajánlja ennek a bekapcsolását (mármint a HDR-nek, nem a tévének). Kétféle renderelési-mód közül választhatunk: Minőség és Teljesítmény. Előbbi 4K + 30 fps, utóbbi pedig felskálázott 4K + 60 fps megjelenítést kínál. Ha a tévéd támogatja a magas képkockasebességet (HFR) vagy a változó képfrissítési sebességet (VRR), akkor ezeket is be lehet állítani. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a grafika fantasztikus! A sötétebb helyeken is sokkal nyomasztóbb lett az élmény a részletesebb textúráknak köszönhetően, de a Part 2 igazán akkor brillírozik látvány szintjén, amikor kinn mozgunk a szabadban és mondjuk csepereg az eső vagy a napfény átszűrődik a lombok között. Elképesztően szép és részletgazdag az egész, nézzétek csak meg a képeket!

A DualSense-kontroller külön kategóriát képvisel a beállítások között. A Sonytól igen megszokott, hogy a rezgést és az adaptív ravaszokat előszeretettel helyezik előtérbe, de itt talán már egy kicsit túlzásba is estek, hiszen még az átvezető-videók alatt hallható beszédhez (!) is be lehet lőni a rezgést, aminek fogalmam sincs, hogy mi értelme van, de opcionálisan behozható. Az adaptív ravaszok az íjnál különösen jól működnek, hiszen annak felajzásakor nagyobb erővel kell lenyomnunk a hátsó ravaszt. Egyébként a DualSense nagyszerűen egészíti ki a játékbeli eseményeket: amikor esik az eső, azt a kezünkben is érezhetjük, bár ebből a szempontból még mindig a Ghostwire: Tokyo a csúcs nálam. A harcokat külön kiemelném. Konkrétan érezzük a súlyát egy-egy lövésnek, és nemcsak azért, mert lazán a földhöz vághat bennünket, hanem azért is, mert olyan kifogástalan lett az audio-rész, hogy sokszor összerezzentem, amint hirtelen eldördült mellettem egy puska vagy megjelent egy Kattogó. Erősen ajánlott mondjuk a Pulse 3D fejhallgatóval kipróbálni a játékot!

Még mindig elképesztő élmény, amikor az ellenfelek bekerítenek, kommunikálnak egymással, próbálják kitalálni, hol lehetünk elbújva. Kicsit illúzióromboló mondjuk, hogy társainkat két méterről sem látják meg, de ennél a játéknál a két kezemet összetettem, amikor nem egyedül kellett mennem felfedezni, hanem jött velem valaki. Annyira iszonyatosan feszült és horrorisztikus néha a hangulat, hogy tényleg hálás voltam érte, amiért magam mellett tudhattam valakit. A brutális jelenetek már PS4-en is ütöttek, mint az ólajtó, de PS5-ön még durvábban néznek ki. Csak pislogtam, amikor egy ellenfelet a távolból meglőve, annak leszakadt a kézfeje és a földön agonizált, de említhetném azt a részt is, amikor pont úgy sikerült eldobnom egy csőbombát, hogy szerencsétlen illető épp felette állt, és a robbanástól egészben leszakadt a felsőteste. Igen, a The Last of Us Part 2 egy erőszakos játék, de már 2020-ban is az volt. A Remastered a sokkal szebb textúrák és karaktermodellek miatt csak még inkább kiemeli a kegyetlenebb részleteit, viszont akiknek ez sok, azok állíthatnak a vér mennyiségén a menüben, sőt, teljesen ki is kapcsolhatják azt.

Három olyan Elveszett pályát kapunk, amik már nem kaptak helyet az alapjátékban: ezek név szerint a Jacksoni ünnepség, a Seattle-i csatornák és A vadászat. Mindegyik ki lett vágva, így eléggé hiányosak, de végig lehet játszani őket. Ahogy rányomsz valamelyikre, egy videó formájában maga Druckmann jelenik meg, hogy elmondja: ezek befejezetlen pályarészek, úgyhogy nem szabad sokat várni tőlük. Az elsőben Ellie-t terelgethetjük Jacksonban az ünnepség alkalmával, a másodikban a csatornarendszerben retteghetünk (gyűlölöm ezt a helyet!), az utolsóban pedig vérnyomokat kell követnünk, amelyek egy vaddisznóhoz vezetnek. Mindegyikhez állíthatunk be fejlesztői kommentárt, így még többet tudhatunk meg róluk, illetve, hogy mi volt az eredeti terv velük. Tényleg kidolgozatlanok, de már csak a fejlesztői kommentárok miatt is érdemes végigjátszani őket, hiszen ezeket az érdekességeket is magyar felirattal hallgathatjuk meg.

A Nincs visszatérés már egy fokkal érdekesebb. Ez lényegében egy túlélésre kihegyezett, roguelike-játékmód, ami újabban elkezdett divatba jönni a Sony-játékainál (lásd: God of War Ragnarök és annak Valhalla DLC-je). Először karaktert kell választani és Ellie mellett olyanok is helyet kaptak benne, mint Dina, Tommy vagy Lev. Mindegyikőjük eltérő kezdőfelszereléssel és más-más tulajdonságokkal rendelkezik. Kihívások teljesítésével új kinézeteket, valamint új karaktereket is feloldhatunk, szóval érdemes ezeket szépen megcsinálni. Egy menet hat nekifutásból áll, utoljára pedig mindig egy főellenfél-harc zárja a sort. Fontos tudni, hogy ha bármikor meghalsz egy-egy nekifutás alkalmával, akkor az összes holmid elveszik és próbálkozhatsz újra. Az ellenfelek hullámokban érkeznek, a cél pedig egyszerű: túl kell élned a találkozást, amiben néha társak is segítenek. Lehet lopakodni vagy szemtől-szemben lövöldözni, ám emellett gyűjtögetni kell nyersanyagokat és lőszert is. Két nekifutás között a Rejtekhelyre térsz vissza, ahol lehet fejleszteni a fegyvereid (ugyanúgy a munkapadnál, mint az alapjátékban), de vehetsz új holmikat a Kereskedőállomáson és megtervezheted az optimális útvonalad a falon lévő táblánál. Nem ez fogja eladni a játékot, de jól felépített és kellően összetett játékmód ahhoz, hogy behúzza mindazokat, akik újabb kihívásokra vágynak a sztori teljesítése után.

Emellé a Szabad gitárjáték tulajdonképpen már csak hab a tortán. Itt a különféle akkordokat váltogatva pengethetünk a touch-padon, ami fél percig egész érdekes, de utána már csak azokat fogja lekötni, akik ismert dalok a játékban előadott verziójával akarnak nézettséget szerezni YouTube-on. Összességében megéri tehát a The Last of Us Part 2 Remastered? Ha nincs meg a játék PS4-re, és kedveled a szériát, akkor mindenképp. Ha megvan, de PS5-ön is végigtolnád, akkor a szokásos 10 dolláros ár ellenében frissítheted a pre-gen verziót. Tudom, hogy megosztó lett Ellie bosszúhadjárata, viszont én 2024-ben is pont annyira élveztem, mint annak idején. A szebb látványvilág, a DualSense-kontroller teljes kihasználása és a Nincs visszatérés játékmód igazából csak hozzáadtak az élményhez, az extra tartalmakat pedig szívesen néztem, hallgattam (van podcast is!) és olvastam végig. Kifejezetten ajánlott darab, aminek ott a helye a polcon a The Last of Us Part 1 mellett!