Az I Am Alive a karrierjét egy teljes értékű, dobozos játékként kezdte, de a fejlesztéssel kapcsolatos nehézségek után az alapkoncepció némileg megváltozott az első trailerben látottakhoz képest -- a játékot lefokozták letölthető programmá, valamint törölték a PC-s verziót. Az I Am Alive azonban ettől függetlenül még lehet jó, hiszen azok az alapötletek, amik annak idején felkeltették az érdeklődésüket, jórészt érintetlenek maradtak, tehát továbbra is egy természeti katasztrófa után romokban álló városban próbálunk túlélni, miközben minden sarkon valami veszély fenyeget.

A játékban leginkább a különböző építmények megmászásával töltjük majd az időnket, de időről időre a városban kisebb-nagyobb bandákba verődött, nem éppen barátságos többi túlélővel is összetalálkozunk majd -- ekkor pedig már előkerülnek a fegyverek is. Mivel töltényből nem sok van, legjobb barátunk a puszta erőnk és a kések lesznek, de a nyíl is jól jön majd. Persze ha minden kötél szakad, és elő kell venni a pisztolyt, nem muszáj minden esetben lőni, egy blöff is bejöhet. A katasztrófa után tehát ésszel kell harcolni, ha túl akarunk élni.