Indy és Wall-E eredményhirdetésJókat tudok mulatni azokon a hozzászólásokon egy-egy konzolos nyereményjáték alkalmával, amelyek a "kár, hogy PC-s játékok soha nincsenek" elméletet próbálják alaptalanul boncolgatni, úgyhogy ennek örömére rögtön két különböző PC-s játékot fogunk kisorsolni köztetek. Ez a hét mondhatni a Wall-E jegyében telik, hiszen ezen a héten mutatják be a mozikban a filmet, a PC GURU premier előtti vetítésére pedig már kiküldtük a meghívókat a szerencsés nyerteseknek -- de ezzel még nincs vége a Wall-E láznak. Az Amex-Tec jóvoltából kisorsolunk közöttetek egy eredeti PC-s verziót a játékadaptációból -- ennek menete a már megszokott: válaszolj helyesen a kérdésekre, és reménykedj, hogy Fortuna rád mosolyog.

De ezzel még nem ér véget hírünk, hiszen az Amex-Tec végtelen bőkezűségéről tanúbizonyságot téve rendelkezésünkre bocsátott egy LEGO Indiana Jones csomagot, így ezúttal két PC-s nyereményjáték fog egyszerre futni, és a Wall-E mellett Indy legókalandjait is megnyerhetitek, szintén néhány helyes válasz fejében. Ezek után nincs más hátra, mint szerencsét próbálni két kvízjátékunkban!

A JÁTÉK VÉGET ÉRT, GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK:

  • Wall-E PC-s verziót nyerte: Barkóczi László - Pécs
  • LEGO Indiana Jones PC-s verziót nyerte: Diószegi László - Békéscsaba

A nyereményeket a megadott lakcímre postázzuk!