A leginkább az ArmA2-re hajazó játék (címéből sejthetően) 1944 nyaráig tekeri vissza az órát, középpontjában pedig az előrenyomuló szovjet csapatok, illetve az őket visszaszorítani igyekvő Wehrmacht dél-lengyelországi összecsapásai állnak, melyet egy- és többjátékos módban is feldolgoznak a fejlesztők. Szólómódban mindkét fél önálló hadjáratot kap, ezek hossza még nem ismert, bár ha együtt hozzák az ArmA2 hadjáratának terjedelmét (a bugokat pedig nem), akkor nem lehet okunk panaszra. Karrierünket mindkét oldalon egyszerű bokorugróként kezdjük, a sztori előrehaladtával azonban mindkét fél korabeli haditechnikáját is kezelésbe vehetjük, ami természetesen a kézifegyverek mellett a két hadsereg szárazföldi és légi alkalmatosságait is magába foglalja (és olyan nyalánkságokat is felvonultat, mint a német Királytigris, vagy a szovjet Petljakov Pe-2 zuhanóbombázó).

Iron Front - Liberation 1944 JátékképekIron Front - Liberation 1944 Játékképek

Természetesen azonban a fenti járművekben sem érezhetjük biztonságban magunkat, taktikai csataszimulátor révén az ArmA-sorozathoz hasonlóan ugyanis az Iron Front is inkább az észjátékra, semmint a reflexekre helyezi a hangsúlyt: gyalogosan már egy kósza golyótól feldobjuk a talpunk, tankban ülve a gránátvetők és az aknák lesznek halálos ellenfeleink (az ellenséges páncélosok mellett, persze), pilótaként pedig kerüljük el a légvédelmet, ha nem szeretnénk, hogy hamar zuhanórepülésbe kezdjen karrierünk.

Iron Front - Liberation 1944 JátékképekIron Front - Liberation 1944 Játékképek

A cím szavatosságát azonban mégsem ez, hanem inkább a többjátékos opció fogja biztosítani, ahol természetesen minden, a szólómódban elérhető jármű használható lesz. A játékmódokról sokat még nem tudni, a kooperatív mód mellett jelenleg a CTF és az ArmA2 Attack & Defense módja biztos -- a mellékelt küldetésszerkesztővel azonban az ígéretek szerint könnyen biztosíthatjuk mind az online, mind a szóló bevetések folyamatos utánpótlását.

Iron Front - Liberation 1944 JátékképekIron Front - Liberation 1944 Játékképek

A játékot az ArmA2: Operation Arrowhead alatt dübörgő Real Virtuality 3 motor legfrissebb verziója hajtja, a kellemes látvány így garantált, egyúttal pedig a tényleges játékmenetről, az irányításról, és a gépigényről is lehet némi fogalmunk, azok ugyanis valószínűleg erősen hajaznak majd az "anyaprogram" tulajdonságaira -- mindenesetre reméljük, hogy a játék több lesz, mint egy második világháborús egységeket tartalmazó ArmA2, ezt ugyanis a BIS szimulátorának tulajdonosai (azaz mindenki, aki birtokában van a 2011/02-es számunknak) a jelenleg elérhető világháborús addonok és modok letöltésével, valamint telepítésével maguk is össze tudnák kalapálni -- csak épp teljesen ingyen.

Az Iron Front 2011 végén jelenik meg, kizárólag PC-re, az újabb hírekről természetesen folyamatosan beszámolunk majd!