Nagy kedvencünk mostanában a Diablo 3, amelynek konzolos verziójáról Bate szinte le sem tud szakadni -- ám miközben ő PS4-en írtja a démonokat, jómagam a PC-s fronton próbálom tartani a vonalakat. A most megjelent 2.1.0-s javítást például úgy vártam már, mint a messiás eljövetelét. Ezért is ujjongtam hangosan reggel, mikor megláttam, hogy végre befutott a patch, ami számtalan újdonságot hozott a játékba. Lássunk ezek közül néhányat!

Seasonal karakterek

Sokak legnagyobb örömére visszatért a játékba a Diablo 2-ből ismert ladder-rendszer, melyen keresztül versenghetünk vadidegenekkel vagy barátainkkal. Amennyiben részt akarunk venni a Seasons nevű megmérettetésben, akkor egy új karaktert kell létrehoznunk itt, ami lehet normál vagy hardcore karakter is. Munkánk gyümölcse rengeteg új, csak itt elérhető legendary tárgy, valamint egy rakás achievement lesz.

Greater Riftek

A hagyományos riftek után megérkeztek a nagyobb, úgynevezett greater riftek is, melyeket ugyanott tudunk megnyitni, ahol az eddigi verziókat. Ezekhez a riftekhez viszont egyedi kulcs szükséges, amiket a normál riftek végén szerezhetünk. A greater riftek különlegessége, hogy időre kell őket teljesíteni, ha pedig egyszer beléptünk ide, már nem változtathatunk a skilleken és a felszerelésünkön. Halál esetén feléledni sem lehet, csupán checkpointokra térhetünk vissza, illetve csak társaink hozhatnak vissza minket a halálból. Különlegesség még, hogy loot egyáltalán nem esik a szörnyekből, kivéve ha sikerül teljesítenünk a riftet. Ekkor ugyanis megjelenik egy főellenfél, akit leverve jókora adag kincs üti a markunkat.

Legendary gemek

A greater riftek végén megjelenő bossokból többek közt eshetnek legendary gemek is, melyeket kizárólag gyűrűkbe és nyakláncokba tehetünk be. Ezek a kövek elég különleges darabok, ugyanis 25 szinten fejleszthetők is, és ezáltal egyre brutálisabbá, erősebbé teszik hőseinket.

A fent említett dolgokon kívül rengeteg újdonság került még a játékba, de talán ezeknél is fontosabb, hogy minden karakternél hatalmas változásokra számíthatnak azok, akik most betöltik a játékot. A monkok és a demon hunterek kapták a legnagyobb törődést, de rengeteg minden változott a wizardoknál is. A változtatások teljes listáját itt találjátok, jó bogarászást hozzá!