Játék a foltban? Forsaken Gods Az első és legfontosabb dolog, amelyet a Gothic harmadik részéről le kell szögezni: az alapjáték is hemzsegett a hibáktól, mégis megvolt benne az úgynevezett „gothicos báj”, ami miatt a rajongók megszerethették a szériát. A kiadás után gyakorlatilag kibújt a bug a zsákból, a kiadó (JoWooD) a fejlesztőre (Piranha Bytes) mutogatott, mondván, ők ígérték túl magukat, míg a német zsenik egy emberként támadtak a kiadóra, mondván, az olyan szerződési feltételeket diktál, amelyeket nem lehet betartani, ha az ember hibamentes produktumot kíván az asztalra tenni.

Játék a foltban? Forsaken Gods Hogy mi az igazság? Nem tudjuk, nem is nagyon érdekel minket. A két cég összeveszett, a JoWooD PR-szakemberei pedig összedugták a fejüket, mondván, nálunk maradtak a jogok. Gyorsan meg is bízták a szintén germán Spellboundot, hogy ugyan, feküdjenek már neki a Gothic negyedik részének -– azonban ekkor jött a feketeleves: a játékosok bezony már nem bíznak a sorozatban, ezért vissza kell adni a hitüket! Jöttek is a reklámszövegek szépen sorban, mindenki örült, hiszen a kiadó megígérte, hogy minden véleményt megfontolnak, ráadásul egy önállóan futtatható küldetéslemezben megmutatják, milyennek kellett volna lennie a Gothic harmadik részének –- „vegyék és vigyék!”, kiabálták, mi pedig megint hittünk nekik.

A projekt legnagyobb banánhéja természetesen az a csavar volt, hogy bár a rajongók a negyedik rész fejlesztőitől szeretnénk látni, hogyan is lesz tovább, addig a kiadó megbízott egy névtelen brigádot, hogy van ennyi idejük, hozzák össze, amit össze lehet -– ez lett a Forsaken Gods, a Gothic 3 első, és minden bizonnyal egyetlen expanziója. És ők bizony összehozták, ahogyan azt kell, ráadásul időre, még mehet a germán piacon a karácsonyfa alá, még durroghatnak a petárdák. Hát tüzek gyúltak, az biztos, ha más nem, az elégedetlen vásárlók lángocskái a kiadó fórumain. Hatalmas botrány kerekedett; az ígért, minden ízében felújított, és bizony hibamentes Gothic 3 elmaradt -– a Forsaken Gods, legalábbis az előzetes vélemények szerint, még hibásabb, még igénytelenebb, és még rosszabbul optimalizált kiadása lett a nagy öregnek, amely már arra sem képes, amire a sokakban csalódást keltő alapprogram még képes volt.

Játék a foltban? Forsaken Gods No, de miről is akartam beszélni? Természetesen a Gothic 3: Forsaken Gods legújabb (és bizonyára nem az utolsó) foltjáról, amelyben olyan, semmiségnek tűnő hibák kerültek javításra, mint például az egymást legyilkoló csapattagok megszüntetése, számtalan küldetéshiba, illetve néhány szövegbeviteli probléma. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa -– már ha lehet hinni a „beavatottaknak” --, a jelen állás szerint sikerült elérniük a Forsaken Godsszal azt, amelyre senki nem vágyna egy eredetileg reklámnak szánt szoftver esetében: még jó néhány potenciális vásárló fordult el a minden bizonnyal valóban rohamtempót diktáló kiadó karmai elől. Reméljük, a Spellbound neve garancia lehet a minőségre -– ha pedig ez sem dob fel minket, hát maximum figyeljük az eredeti brigád munkáját, ugyanis az is pokolian jónak ígérkezik... de ez már egy másik történet!