Három videó bukkant fel a Gametrailers oldalán, melyek rövid ízelítőt nyújtanak az akcióból. Kettőből már elérhető magasabb felbontású verzió is.











Ebből a néhány részletből nem sok minden derül ki, leszámítva azt, hogy nagyon jól fog kinézni a Jericho. A játékmenetről ez nem ad valós képet, mivel egyrészt konzolon játszottak vele, másrészt pedig biztosan nem csak ennyiből áll majd a játék. A vér és az effektek látványosak, a textúrák is elég élesek, a design ütősnek tűnik, tehát a külsejével nem lesz gond. Az egyetlen dolog, ami talán zavarhat néhány embert, az a sok komment a társaktól. Szerintem ez lehet jó dolog is, de addig úgy sem tudunk erről biztosat, amíg magunk ki nem próbáljuk, videók alapján nehéz megítélni, milyen lesz a játékélmény.

Nemrég azonban a Codemasters tartott egy kisebb sajtórendezvényt, ahová több brit újságírót is meghívtak, a napokban tőlük is érkezett néhány új információ.

Jericho - az első játékmenet videók és friss infók!Leleplezték, hogyan kezdődik a játék. A DOW (lásd lentebb) szokatlan homokviharokat észlel, melyekről kiderül, nagy ellenségük, Arnold Leach hozta őket létre. Ekkor bevetésre küldik a Jericho osztagot, mi pedig Ross kapitány bőrébe bújva megérkezünk Al Khali városába, a Brotherhood of the Dark Rapture nyomában és egyből összecsapunk a kultistákkal. Átlépünk az egyik megnyíló portálon, hogy egy másik dimenzióba kerüljünk. Itt viszont körbevesznek különös és félelmetes lények, akik le is győznek minket, holtan esünk a földre. A többiek visszavonulnak és a második világháborúból ottmaradt városba csöppennek. Viszont Ross sem marad hátra, szellem formában jelenünk meg, így vehetjük át az irányítást társaink fölött.

A csapattagok közti váltás nagyon egyszerű, vagy egy gyorsan elérhető menü segítségével történik, vagy ránézünk arra, akit irányítani akarunk és megnyomunk egy gombot és máris átugrunk abba a karakterbe. De ha magukra vannak hagyva, és csak egyszerű parancsokkal dirigálunk nekik, akkor sem kell aggódni, okosan, taktikusan mozognak, és a kommentjeikkel is fokozzák a hangulatot.

Jericho - az első játékmenet videók és friss infók!A főellenfelekkel szemben szükség lesz arra, hogy ismerjük mindannyiuk erősségeit és gyengéit, ugyanis mindenkire szükség lesz, ha le akarjuk győzni őket. Lesz olyan helyzet plédául a rómaiaknál, hogy a Colosseumba terelnek minket, hogy ott harcoljunk meg temérdek szörnnyel, melyek közt akadnak majd repülni képesek is, de találkozunk majd óriási gladiátorral, akinek csak a hátán van egy gyenge pontja. A rómaiak egyik vezérével, Cassus Vicusszal is össze kell csapni, aki egy perverz kannibál, és hatalmas, kövér teste láncokról lóg, kampókkal a végükön. De ő sem lesz védtelen, mert a hasát vágja fel és maró anyagot lövell ránk.

De nem leszünk mindig olyan szerencsések, hogy mind a hét ember a rendelkezésünkre álljon, néha csak 2-3 emberünk tart velünk vagy egyedül kell helytállnunk. Ilyenkor lesz igazán félelmetes a játék, de nem kell aggódni, azok, akik már kipróbálhatták, állítják, a hét ember ellenére nem veszik el a horrorhangulat, Barker erről gondoskodott. A rettentő dolgokra való utalás, a feszültség, és az "egyenesen-bele-az-arcodba-horror" között sűrűn váltogatnak majd, hogy egy pillanatig se legyen nyugtunk, akár vannak társaink, akár nincsenek.

Jericho - az első játékmenet videók és friss infók!Ha már a csapat tagjai szóba kerültek, kitérek rájuk is. Azt már tudjuk, hogy például Abigail, a mesterlövész telekinetikus erejével irányítani tudja a lövedéket, sőt eközben le is lassíthatja egy kicsit az időt, és így mondjuk három fejlövést is elérhet egy tölténnyel. Delgadóról eddig viszont csak azt tudtuk, hogy egyik karjában egy gépágyút tart, a másikon pedig egy tartályban ott lapul egy tűzdémon, akit segítségül hívhat. Ami újdonság, hogy miközben használja Ababanili képességét, egyúttal a saját kezét is súlyos sérülések érik, és csak addig szórhat lángokat, amíg a kezéről el nem kezd lehámlani a bőre. Hm, finom kis fegyver...

A játékmenetet néha feldobják majd olyan minijátékokkal, melyekben közelharcban kell legyőzni az arcunkba ugró démonokat, zombikat és egyéb rémségeket. De lesz olyan is, hogy le kell csúszni egy kútba vagy felmászni valahol, miután éppen hogy elkaptuk a fal egy kiálló részét. Ebben segít az is, hogy látjuk majd az egész testünket.

Jericho - az első játékmenet videók és friss infók!A Jericho grafikája minden szempontból megfelel a next-gen platformok által támasztott elvárásoknak, de van néhány eleme, amiben mindenképp a többiek fölé emelkedik. Ezek pedig a hús, a vér, belsőségek és a testnedvek megjelenítése, de még ilyen nyirkos, nyálkás falfelületeket sem lehetett látni máshol. Ebből kifolyólag ez a motor tökéletes Clive Barker elborult agyrémeinek a képernyőre viteléhez. A fények és árnyékok játéka is nagyszerűen lett kivitelezve és a hatalmas tereken a látótávolság is igen nagy.

A hangokról és a zenékről nem beszéltek bővebben, elégnek tartották, hogy annyit mondjanak, hátborzongató zajokból és effektekből nem lesz hiány, és a különféle dallamok, muzsikák is elérik a kívánt hatást, nem fogunk benne csalódni.


]{redenc beszámolt az új  honlapról néhány napja, remélem, mindenki alaposan körbejárta. Ha mégsem, akkor íme néhány tipp, hogyan lehet felderíteni azt a kriptát, ahol elrejtették az információkat:

  • A főoldalon két helyre lehet bejutni. Az egyik nyilvánvaló, az omladozó falra kell kattintani és akkor arra tovább lehet menni. De van egy másik, rejtett ajtó is, melyet a három jelre bökve nyithattok ki.
  • Az első helyszín egy folyosó, ott a két, oldalt lévő ajtón lehet bemenni, hogy képeket nézegethessetek, illetve információt kapjatok a játékról - egy gyors szívroham után...
  • A rejtett bejárat viszont egy kis kalandjátékot rejt, ahol tippeket kaptok, merre nézelődjetek, hogy a játék egyes titkait felfedhessétek. Először egy vérrel teli kútra kell kattintani, utána a képernyő jobb oldalán, hátul lévő két jelre, majd a kút előtt, a földben lévő kézre, ezután a láncokról lógó hullára, a következő az ettől egy kicsit lentebb lévő csontváz, mely fölött legyek donganak, végül a jobb szélen lévő holttest a célpont.
  • Ha meg szeretnétek nézni valamit, akkor vigyétek a kurzort a jelek fölé.

Ha valakinek nincs kedve/ideje/türelme/lelkiereje ahhoz, hogy ezt végigjárja, a vonal alatt megtalálhattok minden lényeges dolgot, ami a honlapon fellelhető és eddig még nem szerepelt itt.


A dimenzió neve, ahová Al Khali  városa visszahúzódik, Pyxsis. Ez tartja fogva az ott ragadt korábbi Jericho osztagokat és azokat a katonákat, akiket szintén beküldtek. A város, mint azt már biztosan tudjátok, több idősíkot is magába foglal, konkrétan a modern kort, a második világháborút, a keresztes hadjáratot, a római birodalmat és a sumérok idejét.

A Jericho csapat a DOW hatáskörébe tartozik, ami egy titkos kormányszerv, teljes nevén az Okkult Hadviselés Minisztériuma, és egy dél-karolinai katonai lelkészképző iskola elhagyatottJericho - az első játékmenet videók és friss infók! épületeiben van a rejtett főhadiszállása. A DOW-t a második világháború ideje alatt alapították, hogy a nácik természetfeletti kutatásairól érkező jelentéseket elemezzék. A németek támadásának megelőzésére összegyűjtötték az összes ilyen ügyekben tapasztalt szakértőt. A briteknek sikerült Aleister Crowleyt, a hírhedt mágust a soraik közé állítani, az amerikaiak viszont a katonai lelkészekhez fordultak metafizikai útmutatásért. Eleinte megmaradtak az elemzésnél, de amint megtudták, hogy a németek a Thule Society hathatós közreműködésével kezdenek eredményeket elérni, aktivizálták magukat. Ez abból állt, hogy különféle relikviákat gyűjtöttek össze, és például olyan orgyilkosságokat hajtottak végre, melyeket távolról, pszichikai erővel rendelkező ügynökök követtek el.

Arnold Leach-et 1962-ben vették fel a DOW-hez, mint szellemidézőt (a bal oldali képen nem őt láthatjátok). Misztikus könyvek és Jericho - az első játékmenet videók és friss infók!tiltott szövegek ismerőjeként megszállottan hitt az ősi istenekben és lényekben, melyek idősebbek, mint az ember. Mivel nem volt lelkiismeretfurdalása semmi iránt, hajlamos volt megtéveszteni másokat, és rendelkezésére álltak a DOW forrásai, Leachet hamarosan veszélyesnek kiáltották ki a civilekre. Miután több küldetés is katasztrófával ért véget, eltávolították a részlegtől. A likvidálását hamarosan engedélyezték, de ez hatalmas áldozatokkal járt, valószínűleg figyelmeztették őt erre. Leach több tér-idő hasadékot hozott létre Dallas egyik zsúfolt bevásárlóközpontjában, hogy leírhatatlan démonokat szabadítson az emberekre. A nagy káoszt csak sok Jericho ügynök életének árán sikerült megállítani, és úgy gondolták, Leach is meghalt vagy átjutott egy másik dimenzióba.

Néhány évvel később felbukkant a Brotherhood of the Dark Rapture vagy magyarul a Sötét Hasadék Testvérisége (nem röhög!), de ekkor még nem tulajdonítottak jelentőséget ennek, mert állandóan előkerülnek mindenféle szekták. De nemsoká több brutális és rituális gyilkosságról, illetve akcióról érkeztek jelentések, és rövidesen nyilvánvalóvá vált, Arnold Leach visszatért.

Jericho - az első játékmenet videók és friss infók!A Sumér misztikusok példáját követve, azok, akik meg akarják védeni az emberiséget az Elsőszülöttől, mindig készenlétben tartanak egy hét fős csapatot, arra az esetre, ha az ő idejük alatt térne vissza Isten első teremtménye. Ez a Jerichónak nevezett osztag már évezredek óta létezik, és a soraik közt már voltak templomosok, szamurájok, papok és varázslók is. Mikor az Elsőszülött újra megpróbálja visszafoglalni a Földet, melyet jog szerint magáénak tart, ezt az ősi rendet küldik utána, hogy megállítsák és elűzzék őt. Eddig valahogy mindig sikerrel jártak. De egyikük sem tért vissza a küldetésből, soha.

Az előző próbálkozásai idején a kor nagyhatalmai mind megpróbálták a saját céljukra felhasználni őt. Az első eljövetelkor a hét sumér pap bezárta őt egy zikkuratba, ami egy ősi templom, és addig őrízték, amíg a sivatag és az ellenségeik ki nem irtották őket, ezután eltűnt a hely a föld színéről.

Jericho - az első játékmenet videók és friss infók!A gnosztikus és apokrif tekercsek szerint Ádám és Éva előtt ott volt az Elsőszülött, Isten első kísérlete, hogy a saját képére alkosson valakit. Ez a lény nem volt nő vagy férfi, sem jó vagy gonosz, egy egyedülálló teremtmény, ami egyszerre volt gyönyörű és rettenetes. A hatalmától megrettenve Isten félbehagyta és egy elhagyatott dimenzióba űzte, magára hagyva, szeretet nélkül. Helyette megalkotta új gyermekeit, de nekik már különböző nemeket, intelligenciát, értelmet és érzelmeket adott. Megajándékozta őket a szerelemmel. Lelket adott nekik.

Amint további információkat, illetve egyéb anyagokat adnak ki a játékról, biztosra vehetitek, hogy mi ott leszünk és beszámolunk nektek a hátborzongató részletekről.