Jericho - demó szerdán és további háttérinfók!Végre, már csak egy napot kell várni és jön a demó! Szerdán ugyanis elözönli a világhálót Clive Barker agyszüleménye, hogy kedvenc platformunk segítségével rémísszük halálra magunkat (Xbox360-ra és PS3-ra egy nappal később, csütörtökön jön a kicsike). A mérete 1GB lesz (a Stranglehold-szörny után ez már talán kicsinek is mondható), és a Keresztes Háborús korszakban tehetjük próbára idegszálainkat. Az elérhető karakterek pedig Delgado, Black és Church lesznek (plusz Ross szellemformában). Ráadásként megjelent egy új videó is, amivel a demót reklámozzák, és ha szabad megjegyeznem, igen ütősre sikeredett (gyorsan töltsétek le a szerverünkről!). További extra az Xbox 360-on megszerezhető achievementek listája, amit szintén letölthettek. Az ebben látható "személyi fájlok" mind elérhetőek lesznek a PC-s verzióban is, ezeket majd játék közben lehet megnyitni, bizonyos feltételek teljesítésével.

Az örömhír után következzék egy kis háttéranyag, amiből látszik, hogy nem egy szimplán összedobált csapatot fogunk irányítani, sablon figurákkal, hanem összetett karaktereket, saját személyiséggel. Hivatalosan csak három karaktert mutattak be eddig, de az idei Comic-Con kiállításon megjelent egy kis füzet, amiben a többiekről is írnak, igaz rövidebben. Íme az eddig magyarul még közzé nem tett információk:


Abigail Black hadnagy - Telekinetikus

Név: Abigail Black
Magasság: 183 cm
Súly: 68 kg
Kor: 27
Szeme: Kék
Haja: Sötét
Vércsoport: A-
Csapaton belüli pozíció: Mesterlövész
Specialitás: Telekinetikus


Története
Jericho - demó szerdán és további háttérinfók!Abigail Black az alaszkai Fairbanksben nevelkedett, egyetlen gyermekeként egy erőszakos vadásznak, aki nagyon vágyott egy fiúra, de egy fiús lányt kapott helyette. Az anyja meghalt még szülés közben, mikor Abigail Blacket császármetszéssel hozta világra. Az egyre nagyobb nyomás a szegénység, az egyedüli szülőség és a súlyosbodó alkoholizmus miatt oda vezetett Black apja számára, hogy fizikálisan bántalmazta élete nagy részén át. Észrevette, hogy különös jelenségek (mint az ablakok véletlenszerű kitörése, a repülő tárgyak) követték a legnagyobb veszekedéseiket, melyek meggyőzték a mélyen babonás férfit, hogy a lányát megszállták. Egy különösen erőszakos összecsapás alatt megpróbálta "kiűzni az ördögöt" belőle egy forró vasalóval, ami egy élete végéig megmaradó sebhellyel hagyta a lányt, apját pedig egy paralízises rohammal. Black el tudott menekülni szívszaggató neveltetéséből úgy, hogy beállt a seregbe a lehető leghamarabb. A képessége, ahogy a puskával bánt, egy oktatói pozíciót eredményezett számára Fort Benning híres mesterlövész iskolájában. Black kitűnt a seregben, sorra döntötte a rekordokat lövészetben, mialatt élvezte a fegyelmet és a rendet a rangfokozatokon belül.

Toborzás
Egyszerűen szólva Abigail Black lövész képességei példa nélküliek voltak. Tökéletes minősítése felkeltette a DOW figyelmét, ami behívatta tesztelésre a DOW intézményeibe, ahol megerősítették, hogy rendkívüli képességei a mesterlövészpuskával telekinetikus erőkkel voltak feljavítva. Azonnal átvezényelték egy Jericho osztaghoz.

Okkult források
Black hadnagy képes telekinetikusan mozgatni tárgyakat több méretben, kezdve egy álló tanktól a mozgó lövedékig, amennyiben van rálátása a célpontra. Ennek eredményeként képes a lövéseit útközben irányítani, akár több célpontot is eltalálni egyetlen lövedékkel. Ez egy kiemelkedően hasznos csapattaggá teszi. Azonban minél nagyobb erőkifejtésre kényszerül, annál gyengébb lesz. A képessége fizikálisan meríti le életerejét, vérzést okozva a füleiből és az orrából, és extrém esetekben a szájából.

Harci kellékek
Black a legmagasabban jegyzett mesterlövész az Amerikai Hadseregben, nem kis mértékben köszönhetően telekinetikus képességének, hogy több lövedéket is képes irányítani, míg azok a levegőben vannak. Egy nagyban módosított és személyre szabott mesterlövész puskát használ. Hogy javítsa irányítását, közvetlenül van csatlakoztatva az idegrendszeréhez egy NDI-n (Idegrendszeri Adat Interfész) keresztül. Black fegyvere továbbá módosítva van egy cső alatt található gránátvetővel is.

Elsődleges  fegyvere:
7.62 mm-es egyedi "VILLÁM GONDOLAT" félautomata mesterlövész-rendszer

Másodlagos fegyvere:
Egyedi, 40mm-es cső alatti gránátvető


Wilhelmina "Billie" Church Őrmester- Vérmágus

Név: Wilhelmina Church
Magasság: 165 cm
Súly: 47 kg
Kor: 22
Szeme: Barna/Kék
Haja: Sötét
Vércsoport: Ismeretlen
Csapaton belüli pozíció: Támogató
Specialitás: Vérmágus


Története
Jericho - demó szerdán és további háttérinfók!Wilhelmina "Billie" Church egy kígyókat gondozó keresztény szektába született, Tennessee állam vidéki részén. Családjának gyülekezete meg volt győződve arról, hogy Billie isteni gyógyító és védelmező hatalommal van megáldva, ahogy bizonyították ezt a "csodák", amit a gyermek vitt véghez, mikor megvágta magát és "angyali szöveget" írt saját vérével. Ahogy terjedt a hír a gyermek észlelt képességeiről és híveinek heves rajongásáról, Tennessee állam elrendelt egy vizsgálatot, aminek az lett a vége, hogy Billiet felügyelet alá vették. Az állam gondozása alatti időszakról traumatikus élményei vannak és többször is öngyilkosságot kísérelt meg.  Szokatlan múltjáért nagy árat fizetett; még mindig paranoiás félelemmel retteg attól, hogy a szekta egyszer felkutatja és azóta is jelentkeznek nála a skizofrénia és a tudathasadásos személyiség tünetei. Múltja a mai napig kísérti.

Toborzás
Church szokatlan körülményei alacsony szintű DOW megfigyeléshez vezettek. Azonban ezt egy szinttel megemelték egy incidens után, ami még a felügyelet alatt történt: egy nap észrevették, hogy a "Lukács 10:19" szavakat vájta háta közepére, annak ellenére, hogy magánzárkában volt, nem volt nála éles tárgy és az orvosok lehetetlennek minősítették a végrehajtását. Billie azt állította, és ezt máig fenntartja, hogy "angyalok" tették meg neki. Paul Rawlings atya felfigyelt a különleges körülményekre és megoldotta, hogy elengedjék egy DOW intézménybe. Több évet fordítottak beprogramozásának intenzív visszafordítására, terápiára és kiképzésre számos vérmágián alapuló rendszerekben, őrmesterré léptették elő. Beprogramozásának hatástalanítása óta zárkózott, szerény személyiségből egy afféle robbanékony, extrovertált emberré vált.

Okkult források
Wilhelmina Church őrmester képes nagy hatalommal bíró védőrúnákat, bűvöleteket és kiűzést igézni egy rituáléval, melyben megvágja magát és saját vérével ír erős jeleket. Ez nyilvánvaló fizikai áldozattal jár, mind testi, mind spirituális téren. A fájdalom és a rituálé fókuszálja akaratát és olyan valamihez nyúl vissza benne, amit még a DOW sem képes meghatározni.

Harci eszközök
Wilhelmina Church őrmester csak a minimálisan előírt védelmet alkalmazza és a sereg által megkövetelt géppisztolyt hordja magánál, ami az elsődleges fegyvere. A fegyverekkel szembeni ellenállása vezette a nodachi, egy nagy, kétkezes japán kard alapos tanulmányozásához. Church nodachija egyedi módon készült, és elsöprő hatékonysággal forgatja azt.

Elsődleges fegyver:
4.6mm-es "KENJUU" személyes védelmi fegyver

Másodlagos fegyver:
Egyedi kialakítású nodachi kard


A maradék négy csapattag rövid összefoglalója (a hosszabbat később kapjuk meg):

Ross kapitány - Gyógyító

Név: Devin Ross
Csapaton belüli pozíció: Osztagparancsnok
Specialitás: Gyógyító
Személyiség: végletekig szkeptikus
Elsődleges fegyver: 5.56 mm-es PATRIOTEER gépfegyver
Másodlagos fegyver: 12-es kaliberű könnyű shotgun

Története
Ross egy tapasztalt Ranger volt, aki többször megjárta Afganisztánt és Irakot, mielőtt a DOW-hez került. Mindig az elsők között volt, aki elmondta neked, hogy a pszichikus jelenségek nem többek, mint hatalmas baromságok - egészen addig, amíg saját látens paranormális képességei a felszínre bukkantak egy tűzharcban egy tálib menedékház elleni elfuserált rajtaütés alatt.

Képességei
A DOW gondos kiképzésének köszönhetően Ross megtanulta a gyógyítás fortélyait. Képes másokat meggyógyítani, de magát nem. Még anélkül is képes társai sebeit ellátni, hogy hozzájuk sem ér, amíg látja őket.


Jones kapitány- Látó

Név: Xavier Jones
Csapaton belüli pozíció: Felderítő
Specialitás: Látó
Személyiség: Ő az ész
Elsődleges fegyver: 5.56 mm-es PATRIOTEER gépfegyver
Másodlagos fegyver: 12-es kaliberű könnyű shotgun

Története
Jericho - demó szerdán és további háttérinfók!Jones 18 országban élt, hála antropológus szüleinek. A Bering-szoros mentén fekvő Inuit faluktól kezdve egészen a beduin táborokig a Szaharában, Jones temérdek kultúrával, vallással és nyelvvel találkozott. Egyedüli gyerekként a bennszülöttek, akik befogadták a családját, lettek a testvérei és a bővebb családja. Egy öreg "bölcs ember" volt az első, aki észrevette Jones ajándékát, a látó képességet és az asztrális kivetítést, és megtanította, hogyan élesítse képességeit. Mintegy hobbiként elkezdte gyűjteni és tanulmányozni a jövendölő rendszereket minden kultúrából, amit meglátogatott (ezek közül többet magánál hord bevetéseken). Miután az Annapolisban lévő tengerészeti akadémián végzett, beállt a hírszerzéshez, mint elemző. A képességével, hogy halálosan pontos előrejelzéseket adott az orosz tengeralattjárók helyzetéről, alig többet használva, mint egy térképet és egy ingát, az "X-Mark" (mint az "X jelzi a helyet") becenevet nyerte el munkatársai körében. A DOW végül felfigyelt erre a kis trükkre és elhatározta, hogy ki is használja. Jones a második legrangosabb tiszt a Jericho csapatban és Ross jobbkeze.

Képességei
Jones egy látó, ami rövid és rejtélyes pillantásokat enged számára a múlt vagy a jövő eseményeibe. A második látását használva olyan paranormális dolgokat is észrevesz, amit mások nem. Valamint a tudatát egy másik testbe is ki tudja vetíteni.


Cole tizedes- Valósághacker

Név: Simone Cole
Csapaton belüli pozíció: Támogató
Specialitás: Valósághacker
Személyiség: Mániákus/Megszállott
Elsődleges fegyver: 9 mm-es X-86 gépfegyver
Másodlagos fegyver: Állítható gránátok (becsapódáskor robbanó, időzített, mozgásérzékelő, távirányított)

Története
Jericho - demó szerdán és további háttérinfók!Négy éves korában Cole-t enyhe autizmussal diagnosztizálták. A szülei (mindketten Szilícium-völgybeli programozók) nem voltak hajlandóak fogyatékosként kezelni lányukat, ezért otthon taníttatták. Mint a legtöbb autista, ő is elképesztő adottságot mutatott matematikában, ligikában és fizikában, miközben boldog volt, hála szülei gondoskodásának. 14 éves korában felvették az MIT-re, megjelentetett egy könyvet a káoszelméletről 19 évesen és felvették a hírszerzéshez (NSA) kódtörőnek, mielőtt elérte volna a kort, hogy legálisab ihasson alkoholt - USA-ban 21 év - (pacifista szülei nagy bosszúságára). A főnöke észrevette, hogy különös dolgok kezdtek el történni az egységével, amint ő csatlakozott. A DOW is észlelte ezt. Paranormális jelenségek, mint a "hiányzó idő", tömeges hallucináció, illetve az emberek és felszerelések spontán teleportálása sok bonyodalmat okozott az NSA műveleteinek hónapokon át, míg ki nem derítették, hogy Cole volt mindezért felelős, ekkor pedig azonnal áthelyezték a DOW-hez aktív szolgálatra. A kabbalisztikus matematika és a káoszelmélet alapjait használva Cole a csapat "valósághackere", aki így képes a teret és időt megváltoztatni a csapat hasznára.

Képességei
Cole ajándékait tisztán az eszének köszönheti - nincsenek pszichikus erői a hihetetlen intelligenciáján kívül, ami lehetővé teszi számára, hogy hihetetlenül bonyolult matematikai számításokat végezzen a fejében. Egy viselhető számítógéppel, gesztikuláción alapuló interfésszel és egy kijelzővel felszerelve egyedi kabbalisztikus és káosz matematikai folyamatokat futtat, melyeknek mélyreható következményei vannak a fizikai világban.


Rawlings atya- Ördögűző

Név: Paul Rawlings
Csapaton belüli pozíció: Gyógyító/Lelkész
Specialitás: Ördögűző
Személyiség: Szenvtelen
Elsődleges fegyver: .357-es kaliberű automata pisztoly többféle lőszerrel (páncéltörő, robbanó és sokkoló)
Másodlagos fegyver: Ugyanaz

Története
A legrégebb óta aktív tagja a Jericho osztagnak, és Paul Rawlings az egyetlen tagja a csapatnak, aki valóban úgy kezdte katonai karrierjét, mint egy igazi lelkész. 1970-ben állt be a seregbe, mint lelkészsegéd és háromszor is megjárta Vietnamot, mielőtt vége lett a háborúnak. Az ott átélt élményei arra kényszerítették, hogy megkérdőjelezze valási és politiai meggyőződését, majd miután otthagyta a sereget, a következő húsz évet útkereséssel töltötte. Utazásai elvitték a Föld messzi sarkaiba is misszionárius és segélynyújtó erőfeszítései során, de a bennszülött törzsekkel való élményei jobban átalakították, mint ahogy neki sikerült őket megtéríteni. Azon találta magát, hogy különféle hitrendszereket épít be a sajátjába, mivel, ahogy ő szokta mondani, "Nincs olyan, hogy túl sok isten, mikor a saját segged épsége a tét." Így Rawlings univerzális pappá, a tökéletes lelkésszé vált. Noha a kérelmét, hogy visszahelyezzék aktív szolgálatba, elsőre megtagadta a lelkész alakulat, de a DOW mohón lecsapott rá, mert mindenképp a soraiban akarta tudni, köszönhetően a gyakorlati tapasztalatának, amit az okkult és a paranormális erők terén szerzett.

Képességei
Rawlings ereje a mágikus rendszerek intenzív és alapos tanulmányozásából ered, melyet világszerte folytatott (főleg a megszentelés és az ördögűzés terén), és a tiszta hitéből. Olyan, mint egy két lábon járó enciklopédia, ha rosszindulatú szellemekkel és egyébként ellenséges paranormális lényekkel kell szembenézni.


A Keresztes Háborúk Időszaka

A Keresztes Háborúk közel kétszáz évet fogtak át az emberiség legvéresebb történelméből, mikor a Kereszténység és az Iszlám összegyűlt erői küzdöttek a Szentföld irányításáért. Számtalanul hullottak el a háborúban, több ezren pedig az ostromok és a városok kegyetlen fosztogatása alatt. A legvisszataszítóbb esemény mind közül Al-Khaliban esett meg.

Jericho - demó szerdán és további háttérinfók!Maltheus St. Claire püspök féltette a lelki üdvét, főleg mióta, hogy elhalással járó bőnyegyulladásban szenvedett. Nem tudta kontrollálni étvágyát, az egyre súlyosbodó bünbánata ellenére sem. A traumája vezette a Vatikáni Könyvtárba, hogy ott folytasson tanulmányokat, ahol a legnagyobb koncentrációban találhatóak az egyházi könyvek és kéziratok, és ami a legfontosabb könyvtára is volt a nyugatnak, hogy felvilágosodást, üdvözülést és titkokat találjon. Több évnyi teljes elmerülés után arra az elhatározásra jutott, hogy egy Keresztes Hadjáratot kell vezetnie a Szentföldre. Maltheus meggyőzte II. Ince pápát, hogy hagyja jóvá egy radikális hadsereg vezetését, ami nem bukhat el és nem végződne keresztény életek elvesztésében. A keresztesei gyerekek lettek volna. Felidézve gyermekharcosainak tisztaságát, azt állította, Isten megvédené őket; sem dárda, sem nyíl nem sebezné meg őket.

Gyerekeket verbuváltak Európaszerte alacsony származású fiatal önkéntesek közül. A gyerekek alig tudtak megmozdítani egy kardot vagy elviselni egy páncéling súlyát. Maltheus őket is meggyőzte, ahogy a pápát is, hogy keresztény ártatlanságuk tisztasága megvédi majd őket. Nem ez volt a helyzet.

Jericho - demó szerdán és további háttérinfók!Az Ártatlanok ("Les Innocents") hadjárata 1212-ben kezdődött, de nem érkeztek meg a Szentföldre, csak egy évvel később. Maltheus azt hitte, hogy a Mediterrán-tenger vize kettényílik, hogy áthaladjon a szent sereg. Mikor ez nem történt meg, hónapokat kellett várniuk, hogy a kereskedők egyike egy hajót bocsásson rendelkezésükre az átkeléshez. A hajótörések azt jelentették, hogy százak meghaltak már a tengeren. A Mediterrán-tenger túlpartján kereskedők rabszolgának és prostituáltnak árulták a gyerekeket. Ez nem tántorította el Maltheust, aki több ezer gyereket rángatott magával, át a sivatagon, Al-Khaliba. A leggyengébbek az éhségtől és a fáradtságtól útközben meghaltak.

Betegen, éhezve, demoralizálva és meggyőződve, hogy ártatlanságuk megvédi őket, Az Ártatlanok a szaracénok összegyűlt erőivel néztek szembe Al-Khalinál. A szaracénok kérték, hogy adják meg magukat. A megmaradt gyerekek pedig könyörögtek, hogy mentsék meg őket. De Maltheus kigúnyolta gyávaságukat és csatát követelt. Lemészárolták őket. Maltheus volt az egyedüli tanúja serege lemészárlásának, megváltása pusztulásának, és otthagyta őket. Elmenekült Al-Khali kápolnájába, hogy menedéket leljen és vezekeljen bűneiért. Ez volt az utolsó feljegyzett cselekedete. Többé nem bukkant fel. Az Ártatlanok széttépett tetemei a varjak kegyelmére lettek bízva.