A Supergiant Games Bastion című akció-RPG-je a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése volt. Több helyen 2011 legjobb letölthető játékaként ünnepelték, ami nem csoda, mert tény, hogy szuper lett. Ráadásul nem csak a sajtó, de a vásárlók szerint is: a majdnem minden nagyobb platformon elérhető gyöngyszem félmillió eladott példányt produkált eddig.

Bár ilyenkor papírforma szokott lenni a folytatás, a Supergiant Games fejlesztői nem gondolják úgy, hogy követni kéne a trendeket.

Bastion JátékképekBastion JátékképekBastion Játékképek

"A jövőbeli terveinket nem halványítja el a Bastion sikere. Szerencsére a Bastion elég tőkét szolgáltatott, hogy folytathassuk a munkát a saját szakállunkra. Még elég távol állunk attól, hogy bármilyen részletet eláruljunk az új projektünkről, azon túl, hogy a csapat magja közös erővel dolgozik majd rajta. A Bastiont is csak egy év fejlesztés után mutattuk meg, mert féltünk, hogy nem leszünk készek időben. Egyébként mindig is egyedülálló játékként kezeltük a Bastiont, noha olyan világot teremtettünk köré, mely a későbbi történeteinknek is otthont szolgáltathat. Azt nem tudom, hogy tényleg visszalátogatunk-e oda, de ha igen, akkor csak idővel, amikor mindenki úgy érzi majd, hogy semmit sem akar jobban." -- mondta a Eurogamernek Greg Kasavin.

Tehát lehet, hogy lesz egyszer Bastion 2, de a srácokat nem érdekli a franchise sikere. Ők alkotni szeretnének, mi pedig örömmel vesszük, hogy vannak még fejlesztők a világon, akik másodlagosan kezelik a profitot.