A múlt héten, április 12-én mutatkozott be a Dark Souls 3, és bár azt még nem tudjuk, hogy világszerte miként teljesített a Bandai Namco kiadásában megjelent akció-RPG, az biztos, hogy az Egyesült Királyságban nagy volt utána a kereslet, hiszen rögvest a szigetország videojátékos eladásait monitorozó ChartTrack listájának az élére ugrott a program.

A CharrTrack elárulta, hogy a Dark Souls 3 61% múlta felül a 2014-es Dark Souls 2 eredményét az első hét tekintetében, igaz, utóbbi premierjének hetében csak PS3 és Xbox 360 konzolokon debütált, a PC-s verzióra plusz egy hónapot kellett várni. Ugyan a brit toplista csak a dobozos formában eladott példányokat veszi figyelembe, de a Dark Souls 3 digitálisan is kelendő volt, ezt mutatják a SteamSpy adatai is, mely szerint több mint 633.000 példány aktiváltak belőle a Valve online boltjában. Összehasonlításképpen: a Dark Souls 2: Scholar of the First Sin változat megjelenése óta összesen 650.000 darabban kelt el.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Dark Souls 3 mellett a The Division bizonyult még népszerűnek a brit fiatalok körében, így a Ubisoft akciójátéka egy helyet javítva a második pozícióban végzett, míg a különféle leárazásoknak hála a EA Sports UFC 2 egészen a bronzéremig küzdötte fel magát. Az előző héten még az első helyen debütáló Quantum Break csak a negyedik lett, ami azért jó eredménynek nevezhető, hiszen ebbe csak az Xbox One-os példányok foglaltatnak benne, a Windows 10-re letölthető PC-s változatok nem. A listán természetesen továbbra is ott képviselteti magát az élmezőnyben a Far Cry Primal, a FIFA 16, a Call of Duty: Black Ops 3, és a Grand Theft Auto 5.

  1. Dark Souls 3
  2. The Division
  3. EA Sports UFC 2
  4. Quantum Break
  5. Dirt Rally
  6. Far Cry Primal
  7. FIFA 16
  8. Call of Duty: Black Ops 3
  9. Grand Theft Auto 5
  10. Lego Marvel Avengers