• Két új Xbox One modell érkezik
  • Az egyik kompaktabb, a másik erősebb lesz
  • A kicsit már az E3 2016-on láthatjuk, a nagyobb jövőre mutatkozik be
  • A Microsoft szeretné a PC-t és a konzolt közelebb hozni egymáshoz
  • Terveik szerint néhány évente frissítenék a jelenlegi modelleket a vadonatúj konzol fejlesztése helyett

A Kotaku értesülései szerint a Microsoft a Helix-projekt keretében szeretné összehozni a PC-s és a konzolos piacot, ám ehhez jelenleg nincs meg a technikai apparátusa, jelesül: az Xbox One ehhez kevés. Éppen ezért nagyon úgy tűnik, hogy a redmondiak két új modellel is előrukkolnak. Az első már az E3 2016-on bemutatkozik – úgy tűnik, ez az az Xbox One, amiről korábban pletykáltak, és ez lesz a kisebb, kompaktabb változat, amely 2 TB-os merevlemezzel és dizájnosabb külcsínnel kerül a boltok polcaira.

A másik, erősebb, jelenleg Scorpio néven futó változat valamikor 2017-ben debütál a Kotaku szerint. A combosabb GPU elviekben támogatni fogja a 4K-s felbontást és az Oculus Riftet – bár egyes hírek szerint a töltési sebessége nem az igazi, így a 4K-s felbontásnál jelenleg a töltési idő igencsak megnőtt. Természetesen a véglegesített hardverkonfigurációig ezt bőven kiküszöbölhetik.

A Helix-projekt viszont nem csak erről, hanem a gyorsabb konzolkiadásokról is szól. A Microsoft tervei szerint ugyanis nem kéne 8-10 évet várnunk egy-egy új konzolra, hanem a jelenlegi változatokat frissítenék néhány évente, újabb és újabb modellek kiadásával. Természetesen ezek a modellek visszafelé is kompatibilisek lennének.

xbox-one-lite.jpg