Aki eddig kimaradt volna a 2005-ben indult Yakuza-szériából, az hamarosan pótolhatja a lemaradását. A Famitsu magazin megerősítette, hogy a sorozat első, illetve második része november elsején újra meg fog jelenni, felfrissített grafikával, csökkentett töltési időkkel, illetve legalább két finomítással a játékmenet terén: az eszközeinket egy telefonfülkéből is rendezhetjük, illetve egy kis pipa jelenik meg azon ételek mellett, amiket egyszer már ettünk, a játék 100 százalékos teljesítéséhez ugyanis minden elérhető ételt meg kell kóstolni.

Az előrendelők a játék eredeti, PlayStation 2-es csomagolásában, vagy annak PlayStation 3-as stílusúra módosított változatában kapják meg a portékát.

A játék PlayStation 3-as HD-kiadása egyelőre csak Japánban kapott megjelenési dátumot, a Sega pedig nem nyilatkozott a nyugati premiert firtató kérdésekre, holnap azonban állítólag megtartják a hivatalos leleplezést, így ott fény derülhet erre.