Már nem kell sokat várni, ugyanis május 24-én PC-re, illetve PlayStation 3-ra, Wii U-ra és Xbox 360-ra is megjelenik a korábban a Nintendo marokkonzolján hódító Resident Evil: Revelations -- ám mi már egy javított, csinosított és kiegészített játékot kapunk, amit szerencsére a megjelenés előtt le is tesztelhetünk egy demó formájában.

A Capcom épp a minap jelentette be, hogy a Resident Evil: Revelations demója az Xbox Live-on, a Wii U eShopban és a Steamen május 14-én lesz letölthető, vagyis jövő hét kedden, míg az európai PlayStation Network felhasználóinak meg kell várniuk a szokásos heti tartalomfrissítést, így ők csak május 15-én tehetik rá a kezüket az anyagra.

Maga játék egyébként a sorozat negyedik és ötödik része között játszódik egy mindenféle mutáns lényekkel megtömött luxustengerjárón, ahol a BSAA két ügynökével kell nyomoznunk két eltűnt társunk után -- a kaland során a horror- és akcióelemek váltogatják egymást, miközben szépen lassan utánajárunk a hajón történt eseményeknek.

A játékot mi már kipróbáltuk, tesztünket a PC Guru magazin május 16-án megjelenő, 2013/05-ös számában olvashatjátok.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Resident Evil: Revelations -- Megjelenés: 2013. május 24. -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2400 MHz, RAM: 2 GB, VGA: SM 4.0, DX 10 / 256 MB, HDD: 8 GB