A jelenlegi tervek szerint jövőre, valamikor az első negyedév közepén, tehát februárban fog folytatódni Alan Wake kalandja, akinek ezúttal a sötét erők által megalkotott gonosz mása, Mr. Scratch ellen kell harcolnia, s megmenteni szeretteit egy, az eddigieknél több akciót tartalmazó történet során. A sztori azonban nem az egyetlen lehetőség, hogy megütközzünk a sötétség által irányított lényekkel, hiszen ott van a Gears of War-játékokból ismert hordamód is.

A Fight till Dawn játékmódban azt a feladatot kapjuk, hogy maradjunk életben hajnalhasadásig, miközben egyre erősebb és erősebb ellenfelek próbálnak meggyilkolni -- de szerencsére nem vagyunk védtelenek, hiszen el leszünk látva különböző, régi és új fegyverekkel, valamint ideiglenes biztonságot nyújtó helyekkel.

A Remedy változatos és erős ellenfeleket ígér, melyek próbára teszik képességeinket, a teljesítményüket pedig minden kíváncsiskodó szemügyre veheti majd az online ranglistán.