Az Official Xbox magazin értesülései szerint a Codemasters csapata már aktívan dolgozik a Race Driver: GRID folytatásán, s ha minden jól megy, akkor a program az F1 2012 megjelenés után kerül majd a boltokba. Ez azt jelenti, hogy leghamarabb 2013-ban számíthatunk a GRID 2-re, a száguldó cirkusz legfrissebb játékváltozata ugyanis idén szeptemberben fog elstartolni.

A játék létezéséről először 2010-ben hallottunk, ekkor Jamie Macdonald jelentette be, hogy Southamben a GRID 2 mellett az új Operation Flashpoint és a DiRT 3 készül. Az eltelt két évben azonban sok víz lefolyt a Dunán, s a Codemasters a nem túl jól teljesítő akciójátékokat dobva teljes egészében a versenyjátékokra állt át. A felhozatal két fontos tagja az F1- és DiRT-játékok, a harmadik oszlop pedig a 2008-ban nagyon pozitív fogadtatásban részesült GRID-széria lehet.