Érdekes blog látott napvilágot pár napja Redditen, melyben valaki azt állította, hogy egy reptéri sorban kiszúrta, amint az előtte ácsorgó hölgy egy PowerPoint-prezentációt nézeget, benne egy új Assassin's Creed-játékkal, az idén karácsonykor megjelenő Assassin's Creed IV: Black Flagsszel. A post írója szerint "nagyon király" logója volt a játéknak, de fényképeket -- érthető okokból -- nem tudott készíteni.

Bár nagyon jó lenne egy kalózos AC-felvonás, az egyik kommentelő azt írta, hogy ő is hallott a Black Flagsről egy San Franciscó-i kávézóban, mikor is két tervező a füle hallatára vitatta meg a projektet. Csakhogy a Black Flags nem teljes értékű játék, hanem DLC, mely a tengeri csatákra összpontosít, és kalózok játsszák benne a főszerepet. A hozzászóló szerint a sztori a nyílt vízre szólítja Connort, akit a brit tengerészet a számára idegen terepen szeretne letartóztatni. Állítólag még egy Johnny Cash szám is felcsendül a programban, csak hogy megadja a hangulatot.

Szintén a kávézós fülesből derült ki, hogy a Black Flags már fél éve készül, lévén egy nagyobb lélegzetvételű DLC lesz belőle. Ha lesz, ugye, hisz ennél megfoghatatlanabb pletyka kevés van. Mindenesetre tény, hogy az Assassin's Creed III-ban nem sokat nyomtak a latban a tengeri ütközetek, érezhető volt, hogy valami hiányzik -- reméljük, kapunk egy hivatalos bejelentést.