A DLC a Sonyval kötött exkluzív megállapodásnak köszönhetőn első körben csak PlayStation 3-ra fog megjelenni, ám az Xbox 360-on, illetve PC-n akciózó játékosoknak nem kell sokat várni, hiszen december 13-án, tehát egy héttel a PS3-as start után már minden platformra elérhető lesz a pakk.

A csomagban négy klasszikus pályát (Wake Island, Sharqi Peninsula, Gulf of Oman, Strike at Karkand) találunk, melyeket a DICE felújított és kicsinosított a Frostbite 2 segítségével, illetve több rombolható tereptárggyal látták el, mint bármelyik arénát, amit az alapjátékhoz csomagoltak. Ennyinél azonban nem álltak meg a fejlesztők, s a pénzünkért a pályák mellett tíz új fegyvert és három új járművet (VSTOL harci repülő, homokfutó, páncélozott csapatszállító), valamint néhány, ezekhez kapcsolódó trófeát/achievementet és különleges megbízatást is kapunk.

Utóbbiak teljesítésével sorban oldhatjuk fel a fegyvereket, például a Let it Rain azt követeli meg, hogy öljünk meg 20 játékost egy LMG-vel, majd kettőt egy aknavetővel, hogy megkapjunk egy új fegyvert és a soron következő, egy kicsivel már nehezebb megbízatást. Az achievementek pedig az új fegyverekkel és járművekkel való harcot jutalmazzák.

  • Complete Warrior: Egy életen belül ölj meg egy-egy játékost egy puskával, egy tankkal és egy repülővel.
  • Third Tour: Ölj meg egy-egy játékost az új VSTOL harci repülővel, a homokfutóval és a páncélozott csapatszállítóval.
  • Gunslinger: Ölj meg tíz játékost az új fegyverekkel.
  • Like a Boss!: Ölj meg egy játékost a skid loaderrel.
  • Jaws: Ússz egyet az Oman Hotel medencéjében.

A Back to Karkand DLC 15 dollárt / 1200 MS pontot kóstál, de akik a Battlefield 3 limitált kiadását szerezték be, azoknak ingyenes a csomag.