StarCraft II Mûvészi MunkákAz Activision a negyedéves pénzügyi jelentésében közölte a nagyérdeművel, hogy a Wings of Liberty elkészülte tovább tart, mint azt gondolták, így kénytelenek elhalasztani a megjelenést a jövő év első felére. A késlekedés mögött elsősorban a Battle.net áll, ugyanis a fejlesztők szeretnék minden eddiginél jobban összekapcsolni a játékot az új szolgáltatással, ami „lehetővé teszi, hogy a játékosok megosszák egymással az élményeiket függetlenül attól, milyen Blizzard játékkal játszanak.” A rendszert a cég vezérigazgatója, Bobby Kotick az Xbox Live-hoz hasonlította, ám ettől a kijelentéstől sokan egy kissé megrettentek, attól félve, hogy fizetős lesz az új Battle.net, hasonlóan a Live rendszerhez, elvégre erről korábban már volt szó, ráadásul a Diablo 3 vezető tervezője, Jay Wilson korábban ezt mondta az üggyel kapcsolatban: „Szeretnénk profitálni a battle.netből, hogy a későbbiekben is tudjunk játékokat készíteni és azokat frissíteni. Egyszerűen ezt kell tennünk.”

A pénzügyi jelentésen egyébként a kiadó egy újabb nyereséges negyedévről számolt be, ugyanis 1,04 milliárd dollárt kasszíroztak. Ezt elsősorban a World of Warcraftnak köszönhetik (a bevételük egyharmadát ez hozta), de a Guitar Hero- és a Call of Duty-széria, valamint a Prototype, a Transformers és a Wolverine játékok is jól kerestek. A StarCraft 2 és a Singularity késése miatt azonban a cég 250 millió dollárral csökkentette a teljes gazdasági évre vonatkozó becsléseit, de nem kell félteni őket, ugyanis idén a Guitar Hero 5, a Modern Warfare 2, a DJ Hero, a Blur, a Band Hero, a Tony Hawk Ride és a Marvel Ultimate Alliance 2 is meg fog jelenni. Január és március között pedig egy új James Bond-, Tony Hawk- és Pókember-játékot, valamint pár filmadaptációt akarnak megjelentetni, azonban a leginkább várt Diablo 3-ról nem tudunk semmi biztosat, de az jó jel, hogy a Blizzard jövőre két játékot akar a boltokba küldeni.