Talán egy picit csöpögősre sikeredett a bevezető rész, arról nem is beszélve hogy fele annyi Sims kiegészítéssel sem játszottam, mint ]{redenc kollégám. Valamikor réges-régen persze nagy rajongója voltam ennek a békepárti, családi programnak, viszont valahol a The Sims 2 második kiegészítése táján elpártoltam tőle. Egyesek nem tudnak betelni az immár több mint egy tucatra rugó kiegészítés kapcsán, míg mások már undorodnak tőle (az utóbbi kategória felé tartok már én is). Akárhogy is nézzük a dolgokat, az kétségtelen, hogy a világ egyik legsikeresebb videojáték-szériájával van dolgunk, mely minden héten ott van a legtöbb ország ranglistájának tetején.

Azt hiszem, végre észrevették az Electronic Arts háza táján, hogy valami nem stimmel. Tucatszám gyártják a kiegészítéseket - valamelyik tartalmas és kellően minőségi, más meg egyértelműen izmos rókabőr -, de lassan nem lesz már mit feldolgozni. Nos, Rod Humble (az EA Sims stúdió kreatív direktora) egy fórumon úgy nyilatkozott, hogy nem érkezik több expanzió a The Sims 2 játékukhoz. Állítása szerint a Szabadidő kiadás után a stúdió minden egyes tagja gőzerővel rááll majd a The Sims 3 fejlesztésére, mely egyébként már eddig is készült azok által, akik nem a Szabadidőn dolgoztak. Végezetül még azt is megsúgta, hogy hamarosan némi információt kaphatunk az új felvonás kapcsán. Mit mondhatnék: nyami.