A HanbitSoft ma hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolta a Hellgate: London jogait (ebbe beleértve a grafikus motor és forráskódok licencét is), és már el is kezdtek dolgozni a játék kiegészítőjén, ami a tervek szerint tartalom tekintetében is túlszárnyalja majd az év elején megjelent The Abyss Chronicles frissítést. A projekt a T3 Entertainment által nemrég megalapított San Franciscó-i stúdióban formálódik, ahol volt flagshipes és blizzardos programozók dolgoznak éjt nappallá téve. Az expanziót a HanbitSoft oldaláról lehet majd letölteni, de arról nem szól a fáma, hogy ingyenesen, avagy valamennyi pénzért cserébe.

A bejelentés érdekessége, hogy sem a HanbitSoft, sem T3 Entertainment nem beszélt arról, hogy a jövőben mi lesz a játék szervereivel (tudniillik a Namco január 31-én bezárja azokat), azonban a kiadott közleményükben az ígérik, hogy hamarosan jó hírekkel szolgálnak. Továbbá ugyanebből a közleményből azt is megtudtunk, hogy a szintén a Flagshiptől felvásárolt Mythos című MMORPG fejlesztését is folytatják a már korábban említett friscói stúdióban. A cég vezérigazgatója, Gi-Young Kim szerint a játékban nagy potenciál van, és már most sok rajongója van a bétatesztelők körében.