Ezen a hétvégén került sor a Hitman PC-s bétatesztjére, és én is megkaptam a lehetőséget, hogy kicsit belekóstoljak a 47-es ügynök következő kalandjába. Ugyan a béta mindössze két gyakorlópályát tartalmazott, sokat elárul azok minőségéről, hogy nem sok játékban élveztem annyira az oktató missziót, hogy több ízben is nekiveselkedjem, és minden kihívást teljesítsek.

Orgyilkos alapok

Húsz évvel az Absolution eseményei előtt járunk, 47-es még ifjú és… Nos, ennyi a különbség. Még nem olyan barázdált az arca, meg pulcsit hord öltöny helyett. Több sajnos a történetből nem jön át. Van némi belengetett rejtély, de nyilván mindez majd az éles pályákon fog körvonalazódni. Most még ott tartunk, hogy 47-es megismerkedik Diana Burnwooddal és az Agency próbára teszi a képességeit.

Az első tesztpálya egy kikötő, illetve egy ott dekkoló jacht díszlete. Természetesen semmi sem valóságos, minden fából van felépítve és állítólag a golyók sem igaziak, a pályán sertepertélő emberek pedig csak szerepet játszanak. Aztán, hogy az mennyire illúzió, amikor eltörjük valaki nyakát vagy felrobbantjuk, az már más kérdés. Az biztos CGI.

Nos, ezen a pályán vezet minket végig a program kéz a kézben, így a kezdő Hitmanesek is elsajátíthatják a játék csínját-bínját, a rutinosok pedig megismerkedhetnek a változásokkal. Ezek közül a legszembetűnőbb az immár kimeríthetetlen, viszont kevesebb funkcióval bíró Instinct. Például már nem tudjuk vele átverni a rosszfiúkat, és nem jelzi távolról, hol vannak az érdekességek.

A másik szembetűnő változás a nehézségi fokok teljes hiánya. Ez elsőre furának tűnt, pláne a többi kisebb, de a játékmenetet nagyban megkönnyítő újítás mellett. Példának okáért egy kis pötty jelzi, melyik rosszfiúban kelthetünk gyanút, így azokat könnyedén elkerülhetjük. Emellett a térkép jelöli, hol szedhetünk fel a célszemély kiiktatásához tippet – vagyis indíthatunk el egy alküldetést, aminek végén a célpont fűbe harap. És ezen a játék pontról pontra végig vezet. Ráadásul bármikor menthetünk saját kezűleg az igen buzgón dolgozó automatamentés mellett.

Szóval elsőre úgy tűnt, hogy a Hitman bizony jóval egyszerűbb lett az Absolutionhoz képest, a játék nem csak megmutatja, hol nyílnak utak a rosszfiú kinyírásához, de még végig is vezet rajta, az akadályokat meg előre jelzi, hogy gondosan kikerülhessük.

Nos, mindez addig tartott, amíg be nem néztem a beállítások menüjébe, ahol az összes segítséget ki lehet kapcsolni a térképtől az Instincten át az ellenség gyanúmutatójáig. És innentől kezdve a Hitman biza már nem egyszerű, hiszen nem látunk át a falakon, nem tudjuk, ki foghat gyanút és, ha kiszúrtak, mennyire lettek idegesek az ellenfelek – persze az egyre hangosabb felszólítások eléggé árulkodóak. Mindezeken túl 47-es igen könnyen elhalálozik, pár pisztolygolyó vagy egy rövid sorozat egy gépfegyverből és máris elnyúlik a flaszteren.

Szóval a nehézségi szint abszolúte testre szabható, mindenki maga döntheti el, mennyi segítséget akar. A skála a „végigvezetünk a pályán” módtól a „nesze, itt a célpont, a többi rajtad áll” felállásig mozog.

Csókolom, szabad gyilkolni?

Lássuk, hogyan is folyik egy-egy küldetés a Hitmanben. Első körben – végig Diana útmutatását követve – egy szerelő gúnyáját 47-esre öltve kellett feljutnom a jachtra, majd a hajókonyhában kiütve a szakácsot, Ritter közelébe férkőzhettem. Ott beállva pultosnak meg kellett várnom, míg befut a célpont üzleti partnere, aztán követhettem őket egy kabinig. Oda természetesen az ajtó elé letett Magilla Gorilla nem engedett be, de ez nem okozott gondot, a játék megmutatta, hol az egy szem nyitott ablak. Beugrottam, majd az alkalmas pillanatban Ritter mögé lopakodtam és eltörtem a nyakát.

Kis gond adódott, mert üzleti társa ezt végignézte, szóval biztos voltam abban, hogy hamarosan ordítva hívja Magillát. Már nyúltam is a pisztolyért, készen arra, hogy Susogó Bannisterrel jobb létre szenderítsem, amikor az úr megjegyezte: ez furcsa szokás. Aztán folytatta az ablakon kibámulást. Mondom: oké, ha ő hajlandó félrenézni, nem küldök golyót a tarkójába. Helyette arra távoztam, amerről jöttem, még mindig matrózruhában lesétáltam a pallón – mit sem törődve a vendégeket fogadó kapitány „hát maga meg kicsoda?” kérdésével –, és angolosan távoztam.

Ekkor Diana felajánlott egy újabb kört, immár szabadon, vagy egyből mehettem a Final Testre is. Maradtam a jachtnál. Ezúttal más megközelítést használtam. Néhány a sikátorba hajított pénzérmével a kezdőpont közelében éberkedő őrök nyájából leválasztottam egyet. A ládák rejtekében utána sunnyogtam, és amikor senki sem látott, rászorította gigájára, hadd szenderedjen el – szorgosan kerültem a felesleges gyilkolást, bár ezért a bétában jutalmat még nem kaptam.

Őrnek öltözve simán felsétálhattam a platón, se a kollégák, se a kapitány nem állított meg. Némi felderítés után patkányméregre leltem, meg egy gazdátlan matrózruhára. Nosza, mindkettőt felhasználtam. Az egyenruhát felvettem, a mérget pedig Ritter közelében egy borospohárba öntöttem – egy perccel korábban még a célpontom a pohárnál támasztotta a pultot. Pechemre, azt nem ő itta meg, hanem az üzlettársa. A hasában el is kezdett mocorogni egy alomnyi róka, úgyhogy spurizott barna csíkot húzva a klotyó felé, én meg rohantam utána.

A hófehér ruhás gavallér, akiről ekkor már tudtam, hogy atomreaktor tervekkel seftel, nem túl lelkesen, de jó hangosan vezette a porcelánbuszt, amikor beléptem utána a női WC-be. Észre sem vett, nem úgy, mint az ajtó előtt strázsáló nő. Neki kicsit fura volt, hogy két pasi is beelőzte. Mindegy, becsuktam az ajtót, majd az üzleti partner tarkójára támaszkodtam, egészen addig, amíg bele nem fulladt a… Nos, hadd ne részletezzem.

Átvedlettem hófehér ruhájába, majd a hullát a szekrénybe gyömöszöltem, s távoztam. Utam nem Ritterhez vezetett, inkább felkészültem arra, ha valami rosszul sülne el. A már jól ismert ablakon át (két éber őr mögött) belopóztam Ritter kabinjába és elhelyeztem az íróasztal lábánál egy távirányítással aktiválható bombát. Eztán a célpont elé járultam, aki bennem az üzleti partnerét vélte felismerni.

Vissza is tértünk a kabinhoz, a Magilla Gorilla szép hangosan köszönt, majd becsukta utánunk az ajtót. A következő események pillanatok alatt játszódtak le: Ritter észrevette az íróasztalnál lévő bombát. Én a nyitott ablakhoz léptem és aktiváltam a detonátort. A robbanással egy időben az ablakon át távoztam a kabinból, és amíg az őrök próbáltak rájönni, miért robbant fel a főnökük, és mi köze lehet ehhez a szemük láttára a helyszínről gyanús módon távozó úriembernek, felcaplattam a jacht tetején álló fahelikopterhez, és az ottani biztonsági mókus szeme láttára „elkötve” azt befejeztem küldetésem.

A végső próba

A Final Test alatt Diana már egyszer sem fogta a kezemet, csupán megjegyzéseket fűzött egy-egy tettemhez. A helyszín egy hidegháborús ruszki bázis, őrökkel, katonákkal, szerelőkkel, KGB-s ügynökkel, tesztelés alatt álló vadászrepülővel. Szóval mindennel, amit egy jó orgyilkos ki tud aknázni.

A bejutás nem volt egyszerű, a főbejáratot komoly erőkkel őrizték. Ám egy kalapács elhajításával sikerült az egyik őrt becsalni néhány doboz mögé, ahol esti mesét mondtam neki egy pajszerrel. Miközben felvettem a ruháját, a közelben néhány szerelő valamilyen katapult biztonsági előírásairól beszélt. Gondoltam, ez hasznos nyom lehet, rá is álltam – a térképen a főcélpont és a többi tipp lelőhelye mellett megjelent az aktuális alküldetés helyszíne.

Őrnek öltözve nem volt nehéz besétálni a hangárba, se a szerelők, se a katonák nem kötöttek belém, egyedül néhány őrt kellett kikerülnöm, de a felhalmozott dobozok ebben nagy segítséget nyújtottak. Az egyik útba eső helyiségben találtam egy szerelőt. Mivel senki sem látott minket, kihasználtam az alkalmat és megszereztem ruháit, őt meg eltűntettem egy láda mélyén. Ezután, mintha csak a szocializmus eltökélt munkása lennék, odasétáltam a repülőhöz. Hát mit ad isten, a repülési jegyzék tanulmányozásakor rádöbbentem, hogy a célpontom, bizonyos Jasper Knight fogja tesztelni a katapultot. És hát nem ott volt előttem a gép, várva, hogy szabotáljam?

Először gondoskodtam a gép körül sertepertélő műszakvezetőről. Egy mellékhelyiségben rejtettem el a testét, mert sehol sem volt se láda, se szekrény, gondoltam, ott úgysem jár senki – egyetlen az Instincttel kiszúrható járőrútvonal sem vezetett arra.

Aztán szereztem szerszámot, és szabotáltam a gép katapult rendszerét. Nosza, már nem volt más dolgom, mint szólni Knight-nak, hogy jöjjön, teszteljük, milyen magasra tud repülni… Akarom mondani, milyen jól működik a katapult. Jött is, mit sem sejtve, amikor legnagyobb meglepetésemre valaki mégis rálelt a műszakvezetőre és hirtelen mindenki mindenkinek gyanús lett, különösen az a morcos, kopasz szerelő, tarkóján vonalkóddal.

Orgyilkos vagyok, nem a Terminator, szóval megszaporázva lépteimet hátrahagytam Knight-ot, és eltűntem a rádiós szoba szekrényében, még mielőtt valaki jobban szemügyre tudna venni. Ott dekkoltam, amíg a kedélyek lecsillapodtak. Ám ekkor besétált a KGB ügynöke. Miután a KG-nak Béfellegzett a fojtózsinórnak hála, magamra vettem ruháját, és – okulva a korábbiakból – betettem a szekrénybe a jó ügynököt.

Ezután visszamentem Knight-hoz, de már nem próbáltam meg katapultálni, az a hajó elúszott. Viszont az irodában talált egyik feljegyzésből kiderült, hogy a célpontomat a KGB a barátnőjével zsarolja. Nosza, ha már úgyis KGB-snek öltöztem erre a partira, szóltam Knight-nak, hogy suhanjon utánam a rádiós szobába, mert a barátnéja akar vele trécselni a rádión. „Végre!” – kiáltott fel, és jött utánam. Még az őt kísérő őrrel sem törődött, lefutotta őt is. A szobában aztán három dolog realizálódott benne: a rádió süket, az őre sehol, én meg nem KGB ügynök vagyok. Aztán Susogó Bannister pontot tett a homloka közepére, meg a karrierje és az élete végére.

Fegyvert eltéve sétáltam ki a rádiós szobából, el Knight őre mellett, aki egy „Moszkváé a hatalom” felkiáltással üdvözölt és folytatta útját a szoba felé. Már a sorompónál jártam, amikor a bodegában ücsörgő őrt meghallottam: valaki megölte Knightot. Az a valaki éppen elérte a kocsiját, ezzel befejezve küldetését.

Küldetéskiértékelés

A fent vázolt események csak három lehetőség a sok közül. Már a két gyakorlópályán is féltucat gyilkolási mód áll a rendelkezésünkre, amik egy részére magunktól kell rájönni, a többit pedig a program az NPC-ken keresztül megsúgja. És mindegyik nagyon élvezetes valamint eltérő ahhoz, hogy újra és újra nekifusson az ember. S mint látható a fentiekből, ha egyet elbukunk, még mindig van lehetőségünk egy másik teljesítésére.

A Hitman a béta alapján tehát nagyon bíztató. A testre szabható nehézség igen jó ötlet, a változások sem váltak a játék hátrányára, és, ha ez lehetséges, még tovább tágították a szabadság lehetőségeit. Legalábbis most nem igazán tudnék kapásból mondani egy olyan játékot, aminek már a gyakorlópályáit is ennyiféleképpen végezhetjük ki: a célpont egyszerű fejbelövésétől a mennyezetbe katapultáláson át egészen odáig, hogy megsütjük egy írásvetítővel. Úgyhogy azt mondom, ha csak nem szúrtak el valamit a későbbiekben az Io Interactive szakija, akkor nem fogunk csalódni a Hitmanben. Mármint a fejezetenkénti megjelenésen túl, mert az azért nem kicsit csalódás.