Ha kíváncsi vagy az Erő valódi természetére, akkor nincs más dolgod, mint levadászni egy példányt a hamarosan megjelenő Force Unleashedből, hiszen érezhetően túltengenek a midiklorianok mind a LucasArts-nál, mind a Tanítványban. Honnan tudom mindezt? Onnan, hogy megérkezett a játék hivatalos demója a Games Convention alkalmából, én pedig naná, hogy rögvest belevetettem magam abba a röpke fél órás csihipuhiba, amit a próbaverzió lehetővé tett.

Kipróbáltuk a Tanítványt!A szerkesztőség legelvetemültebb Star Wars fanatikusaként piszokmód vártam a játékot, bár így a demó után azért az örömöm nem volt felhőtlen -- mindjárt kiderül, miért. Remek felvezetésben maga Darth Vader osztja ki nekünk első önálló küldetésünket, miszerint egy űrállomáson jedimester jelenlétét észlelték a kémek, így el kell mennünk oda, és a jedi pereputtyával együtt a birodalmiakat is le kell mészárolni. Ennek az oka már ismert: nem szabad, hogy az Uralkodó tudomást szerezzen a Tanítvány létezéséről.

Kipróbáltuk a Tanítványt!Kipróbáltuk a Tanítványt!Kipróbáltuk a Tanítványt!

A grafika valóban lehengerlő, nyoma sincs akadozásnak, pedig aztán az igencsak hatalmas űrbázisban a legtöbb objektum mozdítható, Tie Fighterek cikáznak mellettünk, nem beszélve a deformálható fém oszlopokról. Bizony, ahogy előzetesen megígérték, a fémmekkel is reakcióba léphetünk a mindenható Erő segítségével, például egy függőfolyosó tartópilléreit -- melyek mellett Tie-vadászok repkednek -- kiszakíthatjuk és elgörbíthetjük olyannyira, hogy a manőverező szárnyasok könnyedén felakadhatnak benne. Az ajtók sem jelenthetnek problémát, hiszen egy izmosabb Erőlökéssel azok is kinyithatóak (és mindez tényleg életszerűen hat).

Kipróbáltuk a Tanítványt!A harcrendszer és az irányítás szintén jól üzemel, bár aki Jedi Acdemy-féle fénykardozásra számít, csalódni fog. Ezt "kárpótolandó" külön gombbal emelhetjük a tárgyakat/embereket, külön gomb szolgál a villámszórásra, az Erőlökésre, amiket aztán egymással felerősíthetünk és kombózhatunk. Tehát kombók segítségével kapcsolhatjuk össze az előbb említett harci képességeket, például felemelhetjük az embert, és a sima eldobás helyett még belehajíthatjuk a fénykardunkat, és ha mindig van szusz az illetőben, utána még röppályára is állíthatjuk a szerencsétlent. Másik kedvencem egy azonnali kivégzés: odaszaladsz az ellenhez, majd a fénykard használata és a villámozás gombot egyszerre megnyomva elragadod a szerencsétlent; egy irtózatos mozdulatsort mutat be rajta a Tanítvány, aminek a végeredménye biztos halál! Jópofa volt az AT-ST kivégzése is: ha sikerült megfelelően leamortizálni a lépegetőt, akkor nálam bejött egy ilyen gyorsaságra épülő kombófolyamat (felvillan, hogy most nyomd meg az X-et, aztán az Y-t, stb.), amit sikerült nem elrontani, és a Tanítvány szabályosan kettévágta a monstrumot. Kíváncsi leszek, milyen trükköket végezhetünk majd a rancorok ellen...

Kipróbáltuk a Tanítványt!Kipróbáltuk a Tanítványt!Kipróbáltuk a Tanítványt!

Amivel nem voltam kibékülve, az az Euphoria motor, ami a GTA IV-ben csodásan működött -- itt azonban nem mondhatom el róla ugyanezt, hiszen a tereptárgyakhoz nem simulnak megfelelően a holttestek (nem mellesleg elég hamar köddé válnak), vagy ha felhajítok valakit függőlegesen az égbe, a földet érésnél mint valami farönk, úgy érkezik, aztán holtában még csinált is nekem egy félszaltót, mikor már mozdulatlanul kellett volna, hogy heverjen. Tehát az Euphoria bugos még egy kicsit, de remélem, hogy ez csak a demóverzió fogyatékossága.

Az alábbi videó a demó végéből származik, örvendjetek!



Mindenesetre a játékmenet rendkívül pörgős volt, az emelgetés tényleg irtó élvezetes, ám hosszú távon megunható -- persze a szintlépéseknek köszönhetően az erőink bővülnek, újabb és újabb kombókat sajátíthatunk el, amik remélhetőleg folyamatosan új színt visznek a mozdulatokba. Vader nagyúr a tanítványával szeptember 19-én érkezik PS3-ra és X360-ra egyaránt, úgyhogy javasolt méltóképpen fogadni a két sötét pofát, nehogy visszaéljenek a hatalmukkal...