A PC-n nagy sikert arató sorozat harmadik része idén ősszel Xbox 360-on, PlayStation 3-on, Nintendo Wii-n és Nintendo DS-n is elérhetővé válik, a különböző platformokon pedig a nagy testvérhez képest némileg eltérő élményben lesz részünk, de természetesen az alap játékmenet érintetlen maradt.

Az Xbox 360/PS3-as verzió különlegessége a gamepadra szabott kezelés mellett a többféle Karma Power, melyek azonnal kifejtik kedvező vagy éppen káros hatásaikat -- ám vigyázzunk ezek használatával, hiszen később visszaüthetnek! Továbbá ebben a verzióban egy robusztus közösségi rendszert is találunk, mely működésében és céljában nem tér el a PC-s verziótól, tehát megoszthatjuk a kreálmányainkat és értékelhetjük a közösség többi tagja által készített tárgyakat.

A Wii-s kiadásban a kissé csúnyácska grafikát a fejlesztők egy új, tengerparti várossal ellensúlyozták, ahol új lakók és karrierek várnak ránk, illetve ebben az átiratban megkapjuk azt a lehetőséget, hogy áthívjuk a városkánkba a barátainkat, akikkel szórakoztató kihívásokat teljesíthetünk, illetve fényt deríthetünk a lakhelyünk titkaira.

Végül, de nem utolsósorban itt van még a DS verzió is, amelyben a géphez mellékelt ceruzával hozhatunk létre mindent, ebbe beleértve karakterünket, a házunkat, de még a bútorok mintázatát is, ám ezzel még nincs vége az újdonságok listájának, ebben a kiadásban ugyanis nem csak egy személyt, hanem egy teljes családot irányíthatunk.

(A képek az Xbox 360-as verzióból származnak.)